Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/5)

1954-12-10

I , s | hogy Csapái lakói között fokozódott a párt iránti bizalom. Megálla­­'* pitható, hogy a H.N.F. megalakulása után annak célkitűzéseit részben megismerte és napi munkáján keresztül törekszik azokat a gyakorlatban megvalósítani. Ahogy az előbbi megállapítás szólt a választási győzelem az előkászitó munka eredményességének a következménye. Elmondhatjuk azt, hogy a bé­kákéin sönjagyzés befejezése után azonnal hozzáfogtunk a tanácsválasz­­tás politikai oólkitűzéseinek ismertétásóhoz. Azok a csoportos beszél­getések, lakógyűlések, háztömb és választó körzeti gyűlések igen'nagy területen ismerhették a tanács munkáját, elmondták további célkitűzésein két. Bár kezdetben ezeken a gyűléseken inkább a tanács rossz munkájáról, elkövetett hibáiról volt szó mégis az előkészítés második hetében már meg tudtuk fordítani a lakosság ilyen hangulatát mert tényekben bébi­re zonyitottuk hazánk lo éves fejlődését űe külön bebizonyítottuk azokat az eredményeket, amelyeket Csepel a Tanács négy éves irányítása mellett fel tud mutatni. Az ilyen tények meggyőzték még azokat a hitetlanke­­űőket is, akik csukott szemmel járva nem látták még azokat az eredmé­nyeket sem, amelyek0! saját szomsszédjában, vagy az utcájában tudtunk elérni. Akkor, amikor agitátoraink nemcsak az országos, élő eredmények­kel, nemcsak kizárólag a gyorsvasut megépítésével magyarázták meg a fej­lődést, hanem rámutattak egy-egy család életében megtörtént változásra és ismertették azoknak a tanácstag jelölteknek neveit, akiket a H.H.F. javasolt a lakosság fölé más szemmel nézték munkánkat, több bizalmat, megértést kaptunk. Ezután a csepeli emberek szívesebben beszéltek a n- munkájukról, a tanács munkájáról, de Őszintébben tárták fel az egész ország előtt még meglévő nehézségeket. Népnevelőinknek köszönhető, hogy a tanács iránti rossz hangulaton tudtunk változtatni, meglátták a tanács munkájában azokat a nehézségeket, melyek a négyévé* úttörő mun­kájukban gátolta a nagyobb eredmények elérését és Így >agyon sok reá­lis értékelést is kaptunk a tanács által végzett műnkéről. Népnevelőink munkájának köszönhető az, hogy egyben a tanács előtt álló feladatok­ról és a tanácstag jelöltek munkájáról úgy beszólt a lakosság bizalom­mal, hogy nagyon vigyázzanak a tanácstagjaink a megválasztás után, ne hogy a megtörtént hibákat újból elkövessék. A választási munka előkészítés# során pártunk K.V.-nek határozatait is sikerült az eddiginél nagyobb területen ismertetni,népszerűsíteni. Megállapíthatjuk, hogy a K.V. múlt év júniusi, októberi és az ez év október 3.-i határozatát pártszervezateirik, a párttagság, de a lakosság is jobban megismerte, döntő többségében elfogadta annak irányelveit, ma^vá tette annak végrehajtását. Az üzemekben dolgozók között, de nem egy esetben a lakosság Is látták pártunk politikájának helyességét /tű ■ ——-..................................................................................................................................................................--------------------------------------.... -

Next

/
Oldalképek
Tartalom