Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.110.a/4)
1953-04-17
-~ T ^ --'W \ ^ \ \ &*—****» *84 "“7 i , ebbe a munkába. Nálunk elvan osztva, hogy minden nap kimegy 2o fő, és alapszervezetenként vannak beosztva. Bevan osztva, hogy melyik családhoz menjenek ki és sok helyen azt mondják, hogy 8O-I00 főt fognak kiküldeni. Nálunk minden nap kint vannak az elvtársak és beszámolnak az elvégzett munkájukról. Meg kell mondani, hogy a békeveseny nálunk eddig még jól megy.Mutassa az is, hogy a fizikai dolgozók 98 $-a és a műszaki dolgozók 88 °/6-a tett felajánlást. Amit az igazgató elvtárs megkapott feladatot azt megtárgyaltuk, és sok műszaki dolgozó elmondta, hogy termelésük 2oo $-volt és hogy nem ők lettek az elsők. A Kovácsológyár dolgozóiban meg van a hangulat. Nálunk folyamatos vállalások vannak. Nálunk az igazgató elvtársnak munkaterve van, és igy menet közben fel is tudja hivni a figyelmet a hibák kiküszöbölésére. A verseny zászlónak a kiértékelése tovább folyik, és nemcsak üzemek között, hanem műhelyek között is. Be ezen a téren is sok hiányosságok vannak, előfordul hogy nem kapják meg azt a szükséges anyagot ami hiányzik. Nálunk egy nehézség van, hogy nincs helység, ahová az anyagokat letudjuk raktározni, de a dolgozókba megvan az a munkalendület, hogy többet termeljenek. Nálunk úgy szólván tömegszervezetek nincsenek, 2 hónapon keresztül nincs már Disz-titkárunk, de azt tudom, hogy a tömegszervezetek munkájáért a Pártbizottság felelős. Vágner elvtárs elmondta az értekezleten, hogy meglátszik az eredményi mióta a kerületi Pártbizottságtól és az RM. Pártbizottságtól több segitséget kapnak. A dolgozók iányolják, hogy a Szabad Nép nem hozta le, hogy mit vállaltak. ML mindent me* fogunk tenni a közeljövőben is, hogy a tervet maradéktalanul teljesíteni tudjuk. Ernszt elvtársnő. Mi is össze irtuk azokat az aktívákat, akiket átadtukk há"Ziagitációra. 81 aktívát adtunk, dacára annak, hogy beszélgettünk velük ennek a munkának a fontosságáról, és nem kapcsolódtak be ebbe a munkába. A többi kerületben sokkal jobban dolgoznak a házi asszonyok. Én kérem az elvtársak segítségét, hogy segitsék elő ezt a munkát, és hogy az elvtársak még jobban kapcsolódjanak bele ebbe a munkába. fl-Yörgy elvtársnői Nálunk nagyon lassan megy az házi agitáció, Kb. 3o fő volt kint. A Kikötőből is igen kevesen jöttek ki a háziagitációra, ha ilyen lassan megy a munka, akkor a választásra nem fogjuk tudni lelátogatni a caiádokat. Sok esetben jönnek pár nélkül, és én helyeslem, hogy a pártszervezetek osszák be a népnevelőket és párosítsák, de ha nem tudják párosítani a népnevelőket, ■^kkor vannak itt kint is népnevelők és akkor együtt kimennek háziagitáoióra. ^ég egy problémánk volt, a héten kijött a Kerékpárgyárbél egy elvtárs és nagy< kikelt, hogy nem vagyunk ott délelőtt, mi sem lehetünk ott mindig, és ha délután dolgoznak akkor úgy osszák be, hogy vasárnap jöjjenek. Jónás elvtárs. Én beszéltem a Benczekovics elvtársai és elmondtam, hogy a nép* nevelők közül csak 3 fő jelent meg. Benczekovics elvtárs megígérte, hogy ezt a létszámot felfogja emelni, és a tegnapi nap folyamán már 64 népnevelő jelen' meg. Ha az üzem küldi ki a népnevelőket, akkor csak a körzetbe mennek és nem ismerik a munkának a fő részét. Az Erőműből eddég még nem jelent meg senki, a múlt héten kiküldött egy elvtársat és azóta sem volt kint senki. 0 náluk is van olyan terület, hogy naponta lo elvtársat tud biztosítani. Karsai elvtárs. Én azt javaslom, hogy az üzemek számoltassák be a népnevelőket és ez igen sok segitséget fog jelenteni az üzem gazdasági munkájában is. Javaslom, hogy a körzeti felelőst egy-egy értekezletre hívják meg, akkor mikor a körzet agitáoióját tárgyalják. Ernszt elvtársnő beszámolt arról, hogy 81 aktivát tudtak volna biztosítani, de senki nem jelent meg a háziágitáción. Ha az elvtársak felvették volna a kapcsolatot, akkor betudták volna állítani a 81 agitátort. A kér. Disz-Bizottság megadta, hogy mennyi disz-aktivát tud kiküldeni, és a Pártbizottság vissza mondta, hogy nem kell, ez azt jelenti, hogy nem bizzunk meg a fiatalokba, és a Disz-fiatalokat ezen a vonalon sokkal jobban kell segíteni. pergvik elvtára. Külön külön nem kivánok az elvtársaknak válaszolni, de egy dologra szeretném az elvtársak figyelmét felhívni.Vannak üzemek ahol közvet-L_______________ól _______________