Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1955-07-15
I j ' felhívású nyomán többet, alaposabban és nagyobb politikai tartalommal ’ " töltsük meg az ilyen irányú munkát, akkor az eredmény nem marad el ás ónkat a nehézségeket, amelyek előttünk állnak képesek leszünk megoldani. Szükséges, hogy úgy a párt mint a tömegszervezetek, elsősorban a szakszervezet, de Disz vonalon is ezzel a kérdéssel foglalkozzunk és hivatkozzunk a párttagok példamutatására, a szakszervez..ti tagok példamutatására és nem utolsó sorban a fiatalok példamutatására. A területen az MMDSZ tudna segíteni oly formában, hogy az asszonyokkal tartanának megbeszélést. Mondják meg, hogy ha a férjük hénaprélhona pr a munkahelyet változtat az több napos kiesést is jelent és bizony nehezíti a megélhetést. Javaslom, hogy a P.V.B. fogadja el az előterjesztést a kiegészítésekkel és a jövőben a me kapott határozatokat is igénybevevő többször ^ tüzzük napirendre és a napi munkában a munkafegyelem megszilárdításáért folyő harc állandó legyen. Dézsa elv társ: Azt javaslom, tekintve, hogy ez egy fontos kérdés szükségéi-'volna, hogy ha a kér. P.V.B, éppen a mai vita anyag alapján a kér. pártszervezeteknek e y határozatot adna. Ez a két pont nem kielégítő és nem oldja meg a munkaerővándorlás kérdését. Egy olyan határozatot kellene a V.B.-nek kiadni, ami magában foglalja ezeket a dolgokat. Egyrészt azt, hogy a dolgozók problémáival hogyan törődjenek. Meghatározni, hogy a munkavédelem területén, a munkakörülmények javítása terén mia a feladat. Meghatározni, hogy a párttagokkal szemben hogyan kell eljárni. Meghatározni, hogy a szakszervezet mit tegyen ennek a célnak az érdekében. De ugyan ilyen fontos, a munkakörülmények megjavítása. Helyeslem, hogy itt felmerült a Disz felé is feladat. Gondolom, hogy az ágit.prop.osztálynek kellene a határozat kidolgozásában segíteni, az osztályvezető elvtársakat kellene megbízni ezzel és ezt eljuttatni a szervezetekbe, hogy amikor napirendre tűzik majd ezt a kérdést, legyen miből kiidnulni. Berta elvtárs: Egyetértek a javaslattal, de nem akarunk a dolog elébe vágni. Utaltam arra, hogy a Pol.Biz. és a M.T. egy felhívással fordul a gazdasági vezetőkhöz. Ezt kedden fogjuk megbeszélni, ezen a kerületi üzemek párttitkárai, szakszervezeti elnökei, igazgatók, főmérnökök vesznek részt. Igaz, hogy itt a technológiai munka meg javításáról /•"*s van szó, azonban ha ezt a részt ós a gazdasági vezetők feladatait kihagynánk ebből a határozatból, akkor mulasztást követnénk el. ‘uzért ez után a megbeszélés után gondoltam, hogy a P.V. egy ilyen mindent átfogó határozatot dolgozzon ki. A I.V.B. elfogadja a jelentést, a kiegészítéseket és javaslatokat. 2./ napirendi pont: Az Sz.T.K. pártszervezet munkája az orvosok feló. /kádermunka, politikai nevelő munka előtérbe/. Előadó: Rizagnó elvtársnő. Ho zzás zólás; dr. Vukán elvtárs: /SzTK ig.főorv./ Az elkészített anyagot én jónak tartom, mert súlyponti kérdésként azt a problémát ragadja lényegében ki, amely soronlóvő feladat, amellyel tulajdonképpen az egész kérdéskomplexumot a kezünkben tudjuk tartani. Rizegné elvtársnő helyesen emeli ki, hogy ez a párttól idegen, nem egyszer ellenséges nézetek elleni folyamatos harc. Vannak itt eredmények, azonban hiányosság, hogy az alapszerv nem tud olyan átfogé lenni, az egész intézet felé irányitó, politikai nevelőként fellépni. Sokszor úgy van, hogy az események előbbre szaladtak, az ellenséges nézetek kezdték magyarázni a dolgokat és utána kezdtünk mi javítani. >___________________________________■_____________________________