Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1955-06-10
I -a-Az Állandó Bizottság mellett működő művészeti és ismeretterjesztő albi» zottságot-megerősít ettük politikailag-szátamilag megfelelő elvtársakkal, A művészeti albizottság ebben a hónapban négy üzemben - Papírgyár, Posztógyár, Kőolajipari V9 és Kikötő _ valamint a Rákosi Müvek^kulturotthonának művészeti munkája megjavítása céljából végez segitő ellenőrzést. Ugyancsak hasonló célkitűzéssel végez segitő ellenőrzést az Ismeretterjesztő albizottság is. Az osztály bekérte a tömegszervezetek és a nagyobb üzemek nyári programját - melléklet - ezt a bizottságokkal közösen scgiti, ellenőr- i zi végrehajtásában. Az osztály a kerület kulturális munkájának irányitói politikaiszakmai képességgük felülvizsgálását megkezdte, a meg nem felelőek kicserélését az illetékes felsőbb szervnél - alapos körültekintés Titán - javasolja. Ugyancsak szigorúbb rendszabályt léptetett életbe a müsorengedélyek ^ kiadásánál, elsősorban a feltüntetett müsorszámok alapos elbírálásával, másodsorban pedig az engedély kérelmezővel a nyolc nappal a rendezvény előtti kérelmezés betartatását, A kerület nyári kulturális szórakoztató program pontszerű végrehajtásának alapvető feltétele a pártszervezetek részéről - politikai irányítás, ellenőrzés, A népművelési osztály munkájára igen hathatós segítséget jelent a kerületi Párt Végrehajtóbizottság esetenkénti elvi irányítása. Pl, Dóriné elvtársnővel folytatott beszélgetés tapasztalatait érvényre juttatja az osztály a művészeti albizottság munkájában, Az üzemek kulturális munkájában is általánossá kellene tenni a pártszervezetek irányító, ellenőrző munkáját. Nem véletlen például a Csőgyár igen jó kulturális munkája, ott a Pártbizottság rendszeres irányitó, ellenőrző tevékenységet végez, Ebben kérjük a PVB.állandó segítségét, “difikéit nyári szórakoztat ási program a kerületi rendezvények 85 %-át teszik ki. Nem tartalmazza a kisebb intézmények, szervek tervét, nem jelenti azt, hogy oda nem terjed ki figyelmünk. Szövetkezetek, kisüzemek kulturális szórakoztatása általában a tömegszorvezotek rendezvényeihez kapcsolódva történik, A mellékelt tervek fliég nem véglegesek, az ismeretterjesztő előadásokkal, valamint az ismeretterjesztő szórakoztatójellegű kirándulásokkal egyetértünk, sőt azok számszerű emelését szorgalmazzuk, A műsoros szabadtéri rendezvények müsorpolitikájóval azonban nem minden esetben értünk egyet, azokon a bizottság segítségével változtatunk, A KERÜLETI TCMEGSZ3RVEZBTEK ÉS NAGYÜZEMEK NYÁRI PR^GRaMJAi DISZ* A nyár időtartama alatt az Uttörőházban klubot hoz létre á tanulóifjúság részére Célja loo-15o fiatal kulturális nevelése, sport játékok kirándulások szervezése. Hajókirándulást szervez a Helyiipari Tanintézet és a Mahart Disz.alapszervezete, melyen,a kerület többi üzemeinek fiataljai is résztvesznek, • / • /r ______________________