Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1955-01-28

j ve, ennek dacára is inog súlyosabb hibát követett el. 6 héttel ezelőtt volt háziagitáció, amikor neki volt a feladata, hogy megbeszélje ezt • ' " a körzeti pártszervezetei: titkáraival, általános mozgósítást szervez­tünk. Kiderült, hogy nem czervez-te meg, csak egy titkárral beszólt, azzal is csak véletlenül találkozott. Az csak azon múlott, hogy sike­rült, mert mi előzőleg beosztottunk minden körzethe egy vezető elv­­társat, akik kénytelenek voltak irányitahi az agitácios munkát, mivel csak egy körzetben jelent neg a vezetőség és a többit zárva találtuk. Kiderült mivel megtudta, hogy Berta elvtárs behívja a körzeti titká­rokat erre való hivatkozással nem törődött a feladatával oa nem oe­­szélte meg. Berta elvtársnak közbe jött más feladata, nem tudott fog­lalkozni velük, de nem is ez volt a fő feladat. Utána elismerte,hogy hibát követett el. Amin ón tanulmányi szabadságon voltam úgy intézkedett, hogy hetenként legyen körzeti agitáció és hetenként küldjenek népnevelőket. Miután visszajöttem megbeszéltem, hogy nem tartom helyesnek, ne rángassuk hetenként az embereket, hanem amikor szükség van rá. Osztályértekez­leten megbíztam Tamás elvtársnőt, hogy értesítse az üzemeket erről. Tamács elvjsársnő természetesen erről megfeledkezett, vagy nem tartot­ta fontosnak, nem értesítette az üzemek jelentős részét és a múlt he­ten az R.l.-el véletlenül beszélgettem és ón az utolsó percben állí­tottam le, hogy ne küldjék ki a népnevelőket, z-s Azonkívül az törtont, hogy a Kikötőből 12 népnevelőt küldtek ki az I-es körzetbe és nem volt ott senki és a népnevelők megbízólevelüket rátüzték az ajtóra. Én Tamás elvtársnőt azonnal felelősségre vontam és ő erre azt mondta, hogy ő értesítette az üzemet. Most kiderült, hogy hazudott, mert nem igaz, hogy értesítette és ma reggel gyorsan felhívta a Bessenyei elvtársat és bocsánatot kért ezért az esetért, ugyanakkor ő azt magyarázta, hogy egy illető elv társsal megüzente. Hasonló módon indokolta, hogy az R.M.-nek is szélt. Többszöri figyel­meztetés után is rendkívül hanyag és súlyos felelőtlenséget követ el munkája során. Mivel ez többszöri eset és lett vele beszélve itt a P.V.B. tagjai mondjanak véleményt, hogy Tamás elv társnőt konkrétan mi­lyen formában vonjuk felelősségre. Nagyon komolyan felelősségre kell vonni, mert különösen amikor ilyen gyenge a körzeti agitációs munka, és nehezen tudunk népnevelőket vinni, akkor igy lejáratja a pártbi­zottságot ©s az üzemi pártbizottságot is a népnevelők előtt. tárgyik elvtárs: Nekem az a javaslatom és teljesen egyetértek azzal, hogy idekerült az ügy. Nagyon jól tudjuk,, hogy egy állapotos anyag r"N ín agyon el van foglalva magával. De amit o csinál, az már nevetség­/számba megy. Sorozatosan leszáll a villamosról mert rosszul van és /későn jön be. Állandóan hivatkozik valamire. Mi ezt csak részben tud­­' juk elfogadni. Előfordult olyan eset, mindenki nevetett, amikor azt ! mondta, hogy holnap adj éle át másnajp az ebédjét mert beteg lesz. Nem egy esetben előfordult, most már az utolsó figyelmeztetésre megszűnt, I hogy elment minden bejelentés nélkül a kútvölgyi kórházba egész na- I pos kivizsgálásra. Két esetben elnéztük, de most már azt mondtuk,hogy amennyiben orvosi igazolványt nem hoz, amely igazolja a munkaképtelen­ségét, akkor nem fogadjuk el. Azt javaslom, hogy ezek után a dolgok után. ami már sorozatosan jelentkezett legalább dorgálásban kell ré­szesíteni, mert ez a legkevesebb, amit megérdemel. Horváth elvtársnő: in azt hiszem, hogy Tamás elvtérsnő visszaél azzal ara Kdei ette 1",11 hogy 4 hőnap után nem lehet terhes anyákat elhelyezni. Az a véleményem, hogy fegyelmi utón figyelmeztetni Jehet és ha több­ször is előfordul akkor az elvtársnőt még azután is felelősségre kell vonni. Cserné elvlársnő: Elég szép számmal jöttek népnevelők, pártonkivüliek is, s még a' Hungarotexből is. Én javasoltam, hogy tűzzék az ajtóra a megbízólevelüket. Amit lergyik elvtárs javasolt, azzal egyetértek. Többet néz ki az ab­lakon a Tamás elvtársnő mint dolgozik. Elalszik. Af

Next

/
Oldalképek
Tartalom