Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1954-02-04

határozat óta mit tették a pártszervezetek., Kétségtelen, hogy nem volt különválasztva a beszámolókban a junius előtti és utáni időszak, de agy lerögzíteni, hogy nem volt szó róla az túl általános, mert azért beszel­tek róla, hogy a határozat mggjelenése milyen döntő volt és a kollektív vezetés is benne volt, ha nem is elég alaposan. A másik, hogy a feladatok megadásánál csak a vezetőség kapta meg a felada­tát. Ez sem egészen igy van, mert mi is néztünk át beszámolókat és voltak oJyanok, melyek a tagság felé is megszabták a tennivalókat, a határozati javaslatban is. Az Acélműben 1 óra lo perces volt a beszámoló. Azt szeretném felvetni, hogy az ellenőrzésünk 3orán túlzott optimizmust találtunk az összes pártbizottságoknál. Ezt fel kell számolni, mert ez minket is kissé megnyugtatott. Egyetértek azzal, hogy az elnököknél mutatkozott meg bizonytalanság, s több helyen ha a pártbizottság részéről nem ült volna valaki az elnök mellett, elég komoly zavarok lettek volna. , ^olt olyan liiániyosság ís> hogy a jololésoknol az elnök nem hangsúlyozta ki • hogy a tagság is javasolhat. Pl. ha elmondtak, hogy nem értenek egyet valakinek a javaslatával, nem tettek helyette másik javaslatot. A mi ellenőrzésünkben az a hiba, hogy túlságosan a pártbizottságodra tá­maszkodunk, nem megyünk le eléggé az alapszervezetekbe. ^ A vezetőségválasztó taggyűléseken a tegnapi tapasztalat azt mutatta, hogy igen sok instruktor volt. A^nacionálé leállitása feltétlenül szükséges. _ , , Még egy kérdést szeretnék felvetni, amit furcsállok Zentai elv társ hozzá­szólásában. Azokért a hibákért, amelyek előfordultak a Kohászati pártbi­zottság és a kér. pártbizottság is felelős. Zentai elvtárs kétszer is fel­vetette, hogy erősen felhivtuk á figyelmét a két pártbizottságnak. Ez úgy néz ki, hogy az erős kéz politikáját kell folytatni a két jártbizottsag fele. A szempontokat, tapasztalatokat mi figyelembevesszük. Kaptunk mi helpte- 1 en instrukciót is. Zentai elvtárs azt mondta, hogy önéletrajzot deli kérni. Munkatársi véleményt is kérnek, ezt leállítjuk. Méhes elvtárs: Azokkal az értékelésekkel, amiket Zentai elvtárs és a hozzá­szóló" VlTtaFsák elmartak egyetértek. Hozzá teszem azt, hogy ez egyezik azok. kai a tapasztalatokkal is, amelyekről általában Budapesten eddig tudomasunJ ~ Nagyon fontos az, amit Zentai elvt. cs Korbéli elvt. is aláhúzott, úgy kell értékelni, hogy ezek nagyon komoly erőpróbái voltak az alapszerve­­zeteknek. Megállták helyüket az alapszervez.tek és pozitiv, jó taggyű­léseket tartottak meg. , „ , Zentai elvtárs felvetette, hogy a junius utam helyzet nem szerepelt eleg súllyal a beszámolóban. Korból! elvtárs nem teljesen vonta ezt detsegbe de arra utalt, hogy ez szerepelt a beszámolóban. Nem arról van szó, hogy nem szerepelt, hanem eléggé egybefolyt a két év munkája, amikor a kol­­lelctiv vezetés hibáiról beszeltek egybe folyt, hogy hogyan nezett az ki junius előtt és után és milyen feladatok vannak most. Véleményem szerint úgy kellene a beszámolót felépíteni, hogy mondják el néhány főbb vonását a munkának junius előtt de utána rögtön arra térje­nek rá, hogy amikor a júniusi határozatot megtárgyalták taggyűlésen ott komoly önkritikát gyakoroltak és azóta milyen javulás van a pártvezeto­­sóg, az egyes elvtársak munkájában, magatartásában. A határozati javaslattal kapcsolatban is elóg sok vita van. A határozati javaslat első pontja legyen, hogy a taggyűlés elfogadja a beszámolót es ez'legyen az elvi útmutatás. Utána közvetlenül ne arra térjen ra, hogy milyen feladatok vannak a következő egy évben, hanem arra, hogy milyen feladatok vannak a kongresszusra való felkészülésben. Felvetődött, hogy a pártcsoportokkal nem beszélik ne g a határozati javas­latot. Miután ezt nem beszelik meg most már elállnak attól a bevezetett szokástól ia, hogy a taggyűlés főbb gondolatát megvitassák a pártcsopor­tokkal. Felvetődött az is, hogy mikor olvassák fel a javaslatokat a be-6 Is------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------a®BR-

Next

/
Oldalképek
Tartalom