Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1954-01-21

^ ' * [ ?■ ‘ irta. i 1 A Motorkerékpárban az egyik alapszervben a dolgozók nem akartak^véle­­mónyt mondani azzal kapcsolatban, hogy kik legyenek az uj vafctősógbe beválasztva, azt mondották, hogy majd csak a taggyűlésen mondják meg a véleményüket. Amikor alaposabban megnéztük ennek okét, kiderült,hogy egy leváltott mb. titkárt akartak javasolni a vezetőségbe. A vezetőségválasztó taggyűlésre a beszámolók elkészítése már folyik. Brigádokat állítottak be az alapszervezetek,. hogy igy szedjék össze az anyago t. A szerszámgyárban az ellenség újabb agitációt indított, hogy Ígérve volt januárban a hús és zsir árának a csökkentése. Mi megmagyaráztuk, hogy a Párt ezt nem mondta, hogy a húsnak és zsírnak az ára csökkenni fog és ! nem volt arról szó, hogy béremelés lesz. Felhívtuk az elvtársak figyel­mét arra, hogy végezzenek minőségi munkát és azon keresztül fog majd az életszínvonaluk is növekedni. Korból! elvtárs: Véleményem szerint a jelentés igen sok kérdést tfelvet azzal kapcsolatban, hogy egy-egy hivatali pártszervezetben a munka hogyan folyik. Azonban nem mutatja meg azt, hogy a hivatali pártszervezeteknél a jelenlegi munka milyen stádiumban v^n. Véleményem az, hogy a hivatali pártszervezetek felé az ellenőrzés sem tartalmában sem módszerében nem kielégítő. Amikor egy alapszervezetnél még nem is volt kint instruktor elvtárs, akkor arról igen kevés képünk lehet. Az ellenérzés a hivatali . pártszervezete.-: felé - ha kell társadalmi munkatársakkal - meg kell ja­vítani. Az instruktor elvtársakkal nagyon alaposan meg kellene beszélni a segí­tés, ellenőrzés módszerét, mert súlyos hibák vannak, nem látogatjálc le az alapszervezeteket, hanem a titkárt magukhoz hivatják és úgy számol­tatják be* A titkárokkal pedig az általános tapasztalatokat kellene részletesen meg­beszélni. Ez komoly segítséget adna a pártszervezeteknek, mert a Szabad Nép vezércikke után sorozatosan követtek el hibát, pl. a Szérűben a párt­­bizottságon kezdték kijelölni az alapszervezeti vezetőség tagjait, a párt­tagsággal nem is bestéitek.Hiányolom, hogy a Szabad Nép és az Esti Buda­pest kevés tapasztalatot hoz. Katona elvtárs beszólt az eredményekről, melyek kétségtelen megvannak egyes pártszervezeteknél, azonban ha általában nézzük azt kell megálla­pítani, hogy bizonyos lemaradás tapasztalható. Az agitációt az utóbbi két hétben sikerült beindítani, azonban a konkrét agitáció s a kiadott érvek még nem fogták át az egész tagságot, s különösen a pártonkivüliek még ebből az agitációból eléggé kimaradtak. A jelölő bizottság elnökeinek a kiválasztása és általában a kéderkivá­­lasztás le van maradva. A lemaradás okát abban látom, hogy pártszerve­zeteink a meglévő feladatokat, problémákat, nem tudják eléggé összekötni a vezetőségválasztós előkészítési munkáival. Nagyon sokat segített Kiss Károly elvt. cikke. Veszélyt lótok azonban a nyugatosok elbírálásából. Félő, hogy itt tényleg politikai engedménye­ket tennénk, ezen a területen kell változtatni. Javaslom, hogy az ellenőrzés módszereit alaposan beszéljük meg az ins­truktor elvtársakkal, hogy megfelelő segítséget nyújtsanak az alapszer­vezeteknek. A hivatali partszervezetek ellenőrzését pedig úgy kell meg­szervezni, hogy ténylegesen kapjanak is segítséget. Azokat a tapasztalatokat, amelyek egy hót alatt felszínre jöttek beszél­jük meg a titkár elvtársakkal mert az első taggyűlések mór 2-3-án kezdőd­nek, s ez az értékelés megmutatná, hogy melyik pártszervezetben hogyan folyik a munka. Méhes elvtárs:/BPB./ 3 kérdéshez szeretnék hozzászólni. Meg lehet álla­pitani véleményem szerint a XXI. kerületben is, azt amit elvárunk egy egy ilyen politikai kampánytól mint a vezetőségválasztós és a kongresz­. ... __................* ____^ ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom