Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1953-05-28
■ ^ ' 19 w r x r mm , MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA I XXI. kér. Pártbizottsága. SZIGORÚAN BIZALMAS! | Javaslat. Hancsovszki János elvtársat az Erőmű alapszervi titkárát “ ‘ "" javasoljuk az RÍ1!. Kohászati Pártbizottság pol. munka társának* 1951-óta párttag /MDP/ 3 hónapos pártiskolát végzett. /1953/ \A B 1924-ben született Békéssámsom községben, titkár- Apja eredeti foglalkozása: téglagyári munkás. Korbéli elvtárs. Eredeti foglalkozása: fütő. Iskolai végzettsége: 6 elemi. Iskoláinak elvégzése után napszámba járt dolgozni, Maroslellén. 1943-ban Szegeden elvégezte a /—< mezőgazdasági gépkezelői tanfolyamot. 1943-tól 1944_ig kisiparban dolgozott mint gépkezelő. A iavaslattal egyetért. 1944 szeptemberében mint leventét elvitték Ada 0 községben, 3 hét után megszökött és vissza ment szüleihez. 1945-48-ig földműves szövetkezetben dolgozott mint gépkezelő. 1948-ban került az RM Erőmű Erőtelepére mint fűtő, azóta is itt dolgozik. 1947-ben behivták katonának, rövid idő után felmentették a katonai szolgálat alól, mig a honvédségnél volt politikai iskolát vezetett. Apja földmunkás, a népidemokrácia által jutatott hat hold földön dolgozik Marosleién. Felszabadulás előtt uradalmi cseléd volt. Édesanyja szintén otthon a földön dolgozik. Öten vannak testvérek, pártonkivüliek. 1 testvére DISZ tag katona. A többi leány testvérei férjnél vannak Maroslele községben. Kővérei földhöz jutatott szegényparasztokhoz mentek feleségül. Hős. felesége nem dolgozik, a háztartást vezeti, Referens: párttag, két családjuk van. 1948-ban mint népnevelő kapcsolódott be a politikai munkába, később az Erőtelep 7-es alapszerv titkára lett és mint propagandista végzett pártmunkát. A Pártbizottság határozatát maradéktalanul végrehajtja, becsületes osztályhü elvtárs. A 3 hónapos pártiskolát 1953. áprilisában végezte el. A pártiskola véleménye, hogy egy értékes, fejlődőképes elvtárs, ki a birálatot elfogadta és az iskolán a legjobbak között volt a tanulásban. Nagyon fegyelmezett elvtárs volt és sokat harcolt a lazaság ellen. Állásfoglalása kitartó. Budapest, 1953* május 28. Berta János Zentai József szerv. titk. titkár. ! ^ L- - ^ — ...............— - — -------- —------ - ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------