Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.110.a/2)
1952-08-08
r i megmagyarázásáva1 tudnának a dolgozókból lelnozni. ^ Ippen ezért egyet ontok a Nagy olvbarsnő beszámolójavul tj hoc— bök között azzal, hogy feladatnak azt jelölte neg, ^hogy az alkotmányi verseny maradéktalanul teljeaitve legyen es ehhez mutatta meg az utat a politikai nevelő munkában. Annyit tennok hoz— zá, hogy rendszeresen minden nap kell napról napra a hazafias őrzést elmélyíteni és ezt az alkotmányi verseny szolgaiaméba állítani, de ehhez a pártszervezet elmek nap-mint nap tanítani kell a~dolgozókat, hogy hogyan is fejezzék ki hazaszeretetükét. j Tehát kevesebb selejtet gyártsanak időben szállítsanak, ninc.en efl-yes dolgozónak személye en meg kell mutatni, hogy mi a feladata a hazafiasságra való nevelésben, Végezetül arra szeretnek utalni, hogy a mindennapi apró munkákon keresztül mell^ elemi azt, hogy a kampányok során nagy eredményeket tudjunk elérni. rpéth. Ferenc kerületi DleZ káderes: Jenei elv borsnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem lehet mérlegre állítani a hiányos_ sávokkal szemben az eredményeket, olyan rengeteg a hiba. De e~v f társak o tt kell kezdenem, hogy elsősorban a mi DXöZ szervezete inket a pártszervezetek köveset segitik, irány itjjum* • íoiott bevonultam katonának javasoltam elvt,:.rsakat iskolára, se a titkárok nem értették meg ennek jelentőségét, a színvonal emele sének fontosságát, A hiányosság megmutatkozik a bizottságnál ia . Nőm dolgoztunk kellőképen össze, rossz hangifiat volt a bizottsági tagok között is, nem úgy viselkedtek mint kommunistának, vagy DIöZ tagnak kellett volna, nem értettük meg azt sem hogy a kimerni unkának lcollektiv munkának kell enni. Beözult Jenei elvtars a létszám hiányosságáról is, ez igy van. A függetlenített xunLcióból hiányzik a titkár, amiért rá kell mutatni a Budapesti illő/felelősségére, teljes mértékben ezért ők a hibásak,^mert hosszú hónapokon át nem hagyták jóvá a javaslatokat, kegiger ue.c ;z , hogy ezen változtatni fognak, hogy Csepelt úgy helyre hozzam, hogy nem az utolsók között fog kullogni, de ezb nem valboctuk valóra. A rossz kádermunkának tulajdonítom azt is, hogy az o.-tay-N tásfelelőst is elvették és csak egy ágit. prop. titkár van •‘•'Odor r elv társnő. Likőr Pártunk hatalmas munkát tűzött élénk az okítás területén őzt nem tartom h 'lyesnek . Rá kell térni az uttorőkkel való foglalkozással kapcsolatban is mi vagyunk arra híva cva, hogy irányítsuk az ő munkájukat is, de ennek erc|ékeoen a mi bizottságunk egyáltalán nem tett semmit. Jó formán nem foglalkoztunk kellőképen a csapatvezetőkkel, a pedagó guaok.:a 1 ^sem es így csak azokat a feladatokat végezték el, amit az úttörő titkár megszabott nekik és mi nem gondoltunk arra, hogy a csapatvezetők kellően el legyenek látva munkával. Mi ezek után az h|t<jrú mun-_ kát kézbefogjuk és fogunk segíteni az úttörő ti bleírnak. »gy m.-.si.v ar obié ma a párttagok kérdése a DIőZ—ben. A mi .tia baljaxnjc igen kevés gondot fordítanak a tagjelültfelvcbeire, in nem tudom elképzelni , -ogy a mi kerületünkben ne lennének olyanon, a síik P: ■>’ ptarok lehetnek, akik megérdelemnék ezt, mikor 8o. -a a sztahanovistáknak pártonlcivüli. izek közül v -.rínak olyanok, akik megálljukba helyüket a kampányfeladatoknál, a termel'eben a bló,? munkáson is. A pártszervezetek nőm kérik számán, hogy miért nem javaolnan tagjelöltet a DIJZ fiatalok. Jenei elvára beszelt az e redmenye.:rőí’is, de ez a leglényegesebb munkában az ágit. .c is cs propaganda munkában non található meg, hiba van a káderraunkában, i ueionol .ztatáo és oktatás vonalán is, ami szintén a fluktuációknak köszönhető . | / •/ * _ . _____^ ^___ - ——____- — ... - - ... - — - — - - ......................................-— - ■ — ■ - —— - — -— t