XXXV.10.b / 2. MSZMP V. Kerületi Bizottsága. 1956.11-1957.12 Az V. Kerületi Pártbizottsághoz tartozó szervektől összegyűjtött, "ellenforradalommal" foglalkozó iratok
A műszakiak részéről /mérnökök/ szinte teljes volt az elzárkózás es igen kicsi aktivizálódási szándék mutatkozott az egyéb értelmiségi, il etve alkalmazotti vonalról is. Jellemző, a helyzetre hogy a három miniszterhelyettes közül csak egy és a főosztályvezetők közül csak kettő jelentkezett a legelső időkben. Hasonló volt a helyzet az osztály ve zetők/iél is. Ez csak december második felében, a taggyűlés előtt oldódott fel némiképpen. Az első taggyűlésre december 2o—an merült sor, az energia részleg nélkül. Ezen a taggyűlésen igazoltunk át mintegy 80 jelenlévő tagot, három jelentkezőnek ügyét a taggyűlés kivizsgálásra utasította. A taggyűlésén konkrétan felmerült egyes jobboldali beálli- tottsagu, illetve az ellenforradalom időszakában önmagát leplező vezetők leváltásának kérdése. Olyan személyek kerültek szóba, akik nagyrészének tevékenységejaár az október 23-i időkben kifogásolót0 volt. Javaslatba került Kocsis Lajos miniszterhelyettes, dr. Láng László, Simon Kálmán, Péczeli Antal és Tájtha Miklós sze- melye, kiknek borát azután e javaslat kapcsán Czottner elvtárs # további személyekké! egészítette ki. megjegyezzük, hogy dr.Vaitha mikios leváltása később iiatálytalanitva lett* Tudomásunk szerint Sebestyén János miniszterhelyettes állásának további betöltését attól tette függővé, ha Vajtha a minisztériumban marad. A caggyüles hangulatára az volt jelemző, hogy egyes kérdéseket meglehetős közömbösség fogadott, azonban néhány esetben egvesek rezéről eles es szenvedélyes hangú megnyilatkozásokra került sor, amelyek azonban nem minden esetben bizonyultak megalapozottnak. a taggyűlés az addig lo taggal működött ideiglenes intéző bizott- S£^u választotta be továbbra az ideiglenes intéző bizottságba. A villamosenergia iparágban komoly nehézséget okozott az a pártszervezés útjában, hogy az iparág miniszterhelyettese még a map napig se^ kerte felvételét, az__iparigazgatóság vezetője pedig hecemen keresztül hagyta agitálni magát az átigazolási kérelem • benyújtásával. A manka meggyorsitása érdekében úgy határoztunk, hogy az energia iparag kisebb önálló egységet képezzen, ez eredbizonyult, ma már ott is kielégitő létszámú alapszerv mukodiK, honnan egy tag állandó kapcsolatot tart bizottságunkkal. Az intéző bizottság a taggyűlés után egyrészt a további szervezéssel, nfm^ór?^^anaa murdía beindításával, a pártadminisztráció rendbehozatalával foglalkozott, másrészt munkájának súlyát a minisztérium ^c!°^í08 f®ladatok megoldásának megkönnyítésére fordította. Ennek érdekében képviseltette magát a szervezeti felépítést kialakító szervezési bizottságban, ez' elé beterjesztette saját szervezeti felepitesi elgondolásait, melyet a bizottság a többi oeermezett javaslattal együtt birált, és sikerült ezzel gátat állítani a mar korábban emlitett, egyes műszakiak által készített szervezeti elgondolásnak. Képviseltette magát az intéző bizottság az u.n. racionalizálási bizottságban is, mely a létszámcsökkentést volt hivatva végrehajtani. A létszámcsökkentés komoly problémát jelentett, mert az eéész NehézipariMinisztérium területin mintegy 5o %-os lehitésre kefüi? uizottság cél^a az volt, hogy az átszervezés után po- iixi^aiiag es szakmailag megerősödött apparátus működjék. Ezért mó- r°í találtunk arra, hogy a szakmai szempontból megfelelő párttagok helyükön maradjanak, vagy magasabb beosztásba kerüljenek és gondos- xodas történt arról is, hogy azok az elvtársak, akiknek beosztásuk, Hietye képzettségük miatt, vagy egyéb okból az uj szervezetben nem jutott nely, más területen biztosítsuk elhelyezésüket. ____ l 2 //| [ORSZÁGOS LEVÉLTÁR .