XXXV.10.b / 2. MSZMP V. Kerületi Bizottsága. 1956.11-1957.12 Az V. Kerületi Pártbizottsághoz tartozó szervektől összegyűjtött, "ellenforradalommal" foglalkozó iratok
■Jv Megalakult a pártszervezet, előszö_r 7.jna1id^l7 taggal. Egyenlőre komolyabb befolyást aem tudott gyakorolni. A munkástanács legfontosabb ténykedése januárban a fizikai dolgozók uj besorolása volt. Átlag 13,9 béremelést úgy sikerült elosztani, hogy a munkástanácstagoknak a bére 38*40 $-kal ■emelkedett. A teljesítménybérezés megszűnése erősen lazította a munka- fegyelmet. A munkafegyelem megszilárdításáért folyó harc tulajdonképen csak februárban kezdődött el, amikor a munka ellátottság és a munkafeltételek /anyagellátás, áramszolgáltatás/ fokozatosan javultak és számot lehetett vetni a munkáslétszámmal, a kapacitással, az önköltséggel. Kiderült, hogy üzemünkből 66 szakmunkás és 13 egyéb dolgozó disszidált. ' Munkával bőven el voltunk látva, papir is volt a bennlévő munkák egy részéhez, bár ebben a vonatkozásban még voltak és kisebb mértékben vannak is nehézségeink. Az üzem mindinkább a minőségi könyv profil felé tolódott el. Az előző évi 65 $ könyvtermelési áarány 75 $-ra emelkedett. Az emelkedés nagy része minőségi export- w könyvekre, művészeti kiadványokra esik. Ezek a munkák az érvéxiyben lévő ártarifa készitésénél elkövetett hibák folytán igen hátrányosan befolyásolják a vállalat jövedelmezőségét. Nagy erőfeszítést jelentett az előző év negyedik IV. évének kiesését a tankönyvek kigyártásánál behozni. Márciusig a politikai munka annyira erősödött, hogy az Angyalföldi naggyülésen már kb. lŐO-en vettünk részt. Május 1-ig a pártszervezet tagjai száma 52 főre emelkedett. /1956. október előtt 450 fő volt/. A pártszervezet felülvizsgálta a személyi ügyeket és rehabilitálta a munkástanács által elbocsátottakat. /Ezek közül azonban senki sem kivánt a vállalathoz visszatérni./ Azok közül, akik az októberi események alatt a fő hangadók voltak, a vállalat vezetősége hét személyt elbocsátott. A munkástanács, mely kezdetben politikai érdekvédelmi és vállalatvezetési feladatokat látott el, lassanként teljesen háttérbe szorult és feladatok hiján elsorvadt. Ennek hatására a munkástanács elnöksége lemondott, de a teljes ^ munkástanács, mely ezt elfogadni hivatva volna, mind a mai napig W nem lett összehiva. A szakszervezet, mely október-novemberben megszüntette a régi mühelybizottság-üzemibizottság szervezetet és helyébe a főbizalmi testületet hozta létre, a SzOT határozata után a" főbizalmiakból megalakította a szakszervezeti bizottságot, majd azt behivott tagokkal megerősítette. A kiegészítés során az 5zB kommunistákkal erősödött és megalakította az SzB-n belül a kommunista pártcsoportot. E pártcsoport feladata az SzB támogatása és az összes kommunista szakszervezeti aktiva irányítása, hogy ezáltal minden albizottság munkájában érvényesül jön a kommunista vezetés. A pártszervezetnek hét párt csoportjtf van, taggal - A munkatervetj melynek fő pontjai a pártépités, a termelőmunkát, a tömegkapcsolat javítását és az ideológiai munkát öleli fel, legközelebbi taggyűlésünk vitatja meg. A pártvezetcség folyamatosan vizsgálja a termelés problémáit és állandó szoros kapcsolatot tart fenn a vállalat igazgatójával. A munkaverseny mozgalom belső tartalma megváltozott. Az a cél, hogy meghatározott munkákra, műveletek mennyiségi teljesítésének emelésére, anyagok megtakarítására történjenek vállalások. A szakszervezeten belül működő termelési bizottság szeptember 20-ig ad jelentést a versenyszervezés állásáról és további munkatervükről. Az első komoly vállalás: a "Ludas Matyi" decemberi utolsó számának megtakarított papirból való előállítása, megtörtént. /?5t.AUf4-0‘í* ["országos levéltár ______ A 7 ' ^ " 2 “