XXXV.10.b / 2. MSZMP V. Kerületi Bizottsága. 1956.11-1957.12 Az V. Kerületi Pártbizottsághoz tartozó szervektől összegyűjtött, "ellenforradalommal" foglalkozó iratok

- 4 ­November 9-én tiz elvtárs megalakította az MSZMP alapszervezetet és elkezdte a munkáját. A három tagú intézőbizottságot, amelynek tagjai voltak Godé János, Povinee István. Rózsa vándor a legnagyobb támadá­sok, intrikák és fenyegetések érték egyrészt a volt MDP vezetőség ré­széről, másrészt a nem kis számban található reakciós dolgozók sorai­ból. Támadták a vezetőséget kezdetben azzal, hogy népszerűtlen, Ráko­sista, másodszor pedig azzal, hogy nem szakemberek. Ezek a személyek akik támadták az Intézőbizottságot a legaktívabban tevékenykedtek az ellenforradalmi előtti hetekben, mint a Petőfi-kör vállalati szócsö­vei. Továbbá állandóan méltatták Nagy Imre kimagasló érdemeit, ezek a személyek voltak, kik 23-án a fiatalokat és általában a dolgozókat a tüntetésre szervezték. November 9-én amikor az MSZMP szervezet megala­kult továbbra is ezt a vonalat vitték és az ezt követő napokban nagy­mértékben hangoztatták hol azt, hogy Nagy Imrét igazságtalanul fogták le, vagy azt, hogy helytelen ez az erőskez politika. Most röviden vázolni szeretnénk hogyan akadályozták az igen nehéz kö­rülmények között megalakult Intézőbizottság munkáját, igyekeztek min­den eszközzel lejáratni mindenekelőtt az IB» tagjait kezdve attól, hogy Rózsa elvtársra azt mondták, hogy túlzottan balos, lusta, stb.í • Povinee elvtársra pedig azt, hogy nem szeretik a dolgozók, elsősorban azért, mert október előtt hosszú időn keresztül akadályozta az osztá­lyán dolgozók béremelési követeléseinek kielégitásét. Más módszerekkel is igyekeztek bennünket lejáratni például úgy, hogy egyik régi ille­gális elvtárs, aki szintén az elsők között lépett be a pártba, egy ©1- lyan kijelentést tett, hogy a nagyüzemekben, Így elsősorban az Izzóban, Beloinnasagyárban vigyáznak arra, hogy nehogy zsidók legyenek az Inté­zőbizottságokban és figyelmeztette az intézőbizottságot, hogy erre ne­künk is ügyelnünk kell. Ezt mi kereken visszautasítottuk, megmagyaráz­tuk az elvtársnak, hogy ez mennyire helytelen és napirendre tértünk felette. Ennek ellenére az intézőbizottságot támadó csoport úgy vitte ki. hogy az Intézőbizottság antiszemita és hogy az IB. tagnak nem akar zsidót, hanen^még a pártba sem veszik fel őket. Ez annak idején igen nagy port vert, fel a vállalat dolgozói között, ami érthető is az össze­tételűénél fogva és akadályozta a párt munkálat. Ilyen és ehhez hason­ló módszerekkel dolgoztak ezek a nagy kokárdával járó elvtársak. November és december hónapban, sőt még januárban is azt hangoztatták, £ igy elsősorban Baráth, hogy ráértünk volna az MSZMP szervezésével nem volt az olyan sürgős, sőt Máté odáig ment, hogy olyan kijelentést tett, ^ hogy a forradalmi bizottságot továbbra is fenn kell tartani, mert fon­V tosabb szerepe van, mint az MSZMP-nek. Ezt a kijelentését mar azután tette, amikor a kormány ezeket a különböző bizottságokat megszüntette. Ezek az elvtársak, akik magukat kommunistáknak nevezték november és de­cember hónapban szóba sem állták az Intézőbizottsággal, nemer vették ki részüket az akkori nehéz munkákból, mint például a aéoember 6-iki tün­tetés, hol mindössze hat elvtárs vett részt Povineo, Godó, Rózsa, Kiss, Gergely, Miklósváriné elvtársak. Yagy kivonták magukat a már későbbi­ek folyamán szervezett készenlétből, amikoris Csepelen és Kőbányán Í rovokáoiók voltak. Meg kell még említeni, hogy december 11 és l2-én efolytatott reakciós 48 órás sztrájkot megakaaályozása érdekében a még félig-meddig működő forradalmi bizottság nem tett semmit. A 48 d- rás sztrájknál mint érdekességet kell megelmliteni. hogy ezek az elv­társak a népszerűségük megóvása érdekében nem emeltek szót a fasiszták által szított sztráik ellen, azonban az eltelt idő bebizonyította, hogj az a szakvezető, aki ebben a nehéz időben kiállt és megkövetelte a mun­kát, mint például az egyedül dolgozó államközi osztályon Povineo, nem vesztett, sőt növelte tekintélyét a dolgozók előtt. A kerületi Pártbizottság kérésére ennek ellenére január 4-én elfogad­tuk ezen elvtársak átigazolási kérelmét és egyszerre 6-an, belép­tek a pártba, aurai szintén mutatja, hogy nem meggyőződésből, hanem sze­^qrszAgcs LEVÉLTÁR AaG _____________________A ' *

Next

/
Oldalképek
Tartalom