XXXV.10.b / 2. MSZMP V. Kerületi Bizottsága. 1956.11-1957.12 Az V. Kerületi Pártbizottsághoz tartozó szervektől összegyűjtött, "ellenforradalommal" foglalkozó iratok
fis ff e 1 .1 e g y g é s. Nagy elvtársnak, *- ■ Az alábbiakban kívánjuk vázolni a Ferunion vállalat káder és párthelyzetét . A Ferunion volt egyike azon külkereskedelmi vállalatoknak, ahol 1953 után nem indult meg egy jobboldali támadás a munkáskáderek ellen és nem igyekeztek azon lenni, hogy úgynevezett szakembereket hozzanak a munkás- káderek helyére. Ez köszönhető elsősorban Leskó András volt igazgatónknak, aki a legmesszebb menőkig támogatta a munkáskádereket. A Nagy Imre-féle jobboldali törekvések azonban nyomtalanul nem múltak el, mivel nagymértékben kihangsúlyozták, hogy a régi szakembereket, a- meiyek nagyrésze politikai okok miatt kerültek el a vállalattól vissza kell hozni. Ez különösképpen az 1956-os évben vetődött fel élesebb formában ji A Nagy Imre-féle jobboldali vonalat, mint Nagy Imre hivei Radványi, Si• mányi, Sztodulka vitte, akik a Petőfi-kör munkáját az esetek nagytöbbségében terjesztették, sőt taggyűléseken propagálták.Október 2?Pán e- zei voltak a tüntetés szervezői. Ezek a személyek akikhez csatlakozott még Szabó Károly, Máté Lajos volt MDP titkár, hangot adtak sajnos még januárban is a Nagy Imre áruló tevékenységével kaposólatos párt és kormány állásfoglalásával szemben. Meg kell említeni még azt is, hogy igazgatónk, aki szintén Nagy Imre párti volt. amelynek hangot is adott, tovább bátorította ezeket az amúgyis opportunista elemeket. A szakmai vezetők nagyrésze, mint már az előbb mondottuk munkáskáder. izonbSTittTfő hibFL, hogy egyes munkáskáderek mint például Tg.it., Szilágyi, Baráth, stb. annak ellenére, hogy még nem sajátították el tel< jes egészében a szakmát, politikailag sem töltik be azt a szerepet, ami a párt elvárna tőlük. Ilyen káderhelyzetben következett be október 23-án az ellenforradalom, amíkoris vállalaton belül a volt MDP vezetőségi tagoktól kezdve az igazgatón keresztül egy egész ser vezető megszédült és túlzott naoionalista, • szovjet és kommunista ellenes hangulatnak W engedtek. Sajnos a forradalmi bizottság munkájáról nem sikerült konkrétumokat megállapítani annak ellenért, hogy igen gyakran félnapokat ülé- • seztek, azonban jegyzőkönyv vagy egylb fJÍJ®eotan. Máté Lajos volt a forradalmi bizottság titkára, aki többszöri felszólításunkra sem volt hajlandó felvilágosítást adni a volt forradalmi bizot ság munkájáról, sőt mint a jelenlegi Intézőbizottság tagja, amikor e kérdés van napirenden IB ülésen lehajtott fővel mélyen hallgat. Véleménye szerint aPforradalmi bizottság ténykedése kimerült a közellátási problémákkal való foglalkozással. Tudomásunk van arról, hogy az ellenforradalom hangadói a fiatalok bevonásával listákat készítettek a kommunistákról és az azokkal szimpatizálókról , azonban az egész lista készítést az azóta disszidált Paulo- vits Attilára igyekeznek hárítani, véleményünk szerint ebben a lista készítésben több olyan dolgozó is benne volt, aki jelenleg még vállalatunknál dolgozik, mint például /bár ez nem konkrétum/ Szabó Károly, Kiébán Magda, aki az ifjúságnak a jegyzőkönyvvezetője volt. Azonkívül akiket a vállalattól eltávolítottunk Valkó Tamás, dr.Tanay György, Ho- rányi Ödön, illetőleg Deák Károly és Paulovits Attila, akik azóta diszszidáltak. Országos levéltár 1 .j , AA$