Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkársági ülések, 1948 (HU BFL XXXV.109.a/5)

1948-12-30/1

I” r ' I I ->• .:rt I ; ■ ' hp ' ■ Mi nyugalmat akarunk az országban. i . . , Keddi pártnap. A népi demokrácia fejlődésében meg kell nézhűnk milyen feladatokat oldottunk meg: és mik a feladataink, - nem vol tj|e?^yenes az ut, - hullámzott ez a vonal.- A beszámolót inkább gazdasági vonalon szeretném megvilágítani, politikai aláfestéssel,- 4 fejlődési szakasz 945-ig, választás,infláció, 35 milliárd ananypengő kárt okozott a • 1945 elején történt földreform igen fontos változtatást hozott a munkás- és a parasztság kapcsolata között. Az ü.b.-k kezdték el az építést « az üzemekben. A pártban a reactióval indult el és oárhuzamosan erősö­­: dött a reakció is és komoly harc inauLt mindkét részről a parasztság | felé.- Az államosított szektor ekkor lo-ll #-át tette ki egész jelen­téktelen, igy értük el 1945 választást, mely a reakció győzelmét je­lentette,- Mi nem láttuk meg,hogy egy pártba gyűltek a reaktiósok, de mi azon fáradtunk,hogy minél több vezető functiót kaparinthassunk meg. Ez volt az újjáépítés hőskora. Rajk belügyin. Rákosi min.helyettes, L946 tavazsán offenZivgk, a baloldali block megmozdulása,Sulyok levá­lasztása s párttól, --megmutatta a munkás + parasztegység, hogy ehhez a tömbhöz/ 1 *'' ] , Ez volt Nagy Ferenc aktiv munkája. Megerősödjünk a stabilizáció élőkészi­­( tésében. Ekkor a dolgozók 29 %-n már államszektorban dolgozott. Megakar­ták akadályozni a stabilizációt,nehe.^it;e.tt.ék,- sikerült ** 1*946 őszén vállalat államosítása, 3 éves’■'■‘ieW bejelentése, A kisseazd. \ olyan követeléssel állított fel a mezőgazdaság rendbehlz.fsánál"7 milli­árd kellett volna, több mint az egész ország: beruházása. A bankok államosítása komoly politikai harcot váltott ki.- ’4 legnagyobb pénzintézetet államosítottuk. Fagy Ferenc leleplezése koino.y politikai sikert jelentett. A kisgazdapárt 6 pártra szakul, 1947-ben elindult a 3 eves terv és 1947 augusztus végén a választások. A szoc.dem.szerint a ractio győzelmét jelentette. Ekkor is egy politikai válsár volt. 6 szoc.dem.min.lemondott. A termés' betakarításának az ideje volt 3 éves ibankánk eredménye.Az egész ország iparának 80 %-a kezünkben volt. Egy éve komoly harc indult meg a szoc.dem pártban egyérjedési folyamat, a jobooldalt sikerült felszámolni. Az ipar 85 %-b állami kézbe került. A szoc. szektor javáradőlt el a harc. A 2 párt egyesülésekor komoly’ pozíciókhoz jutottunk. A 3 éves tervet 2 év 5 hóm p alatt befejezzük, ezt egyes iparágakban túl is haladtuk. A reálbérek emelkedtek, rt""" Politikailag és gazdaságilag megerősödik a demokrácia.- Ehhez tartozik az iskolák államosítása, vannak hiányok és kifogások,hibák a kereskede­­rt. lem terén, készlet, munkaerőgazdálkodás, terén is vannak hiányosságok. A tudományos kutatások is elég gyenge lábon állnak. A mezőgazdaság fejlődése, uj munkásosztályt, uj parasztságot, uj embert termel ki,- a munkabrigád, a munkaverseny mind ezt célozza. De nem szabad pihennünk a babérokon, az eredményeket fokozni kell, az újításokat, a brigádmozgalmat,- A tagrevizió’alkalmat ed arra,hopy a munkába még jobban bele kell folynunk. Minden pártszervezet felelős az üzemért,- Ez útravaló is az uj esztendőre. Közigazgatási tanfolya­mokra (jövő hét végéig kell jelentkezni) 3 hónapos egész naoos iskola lesz, a fizetést meg kell kapni, eredményes elvégzés után itt, vég­vidékén fizetek kb. 800.- forintéi. ' Iskola; 1 honaoos bentlakásos pártiskoláha küldjünk elváfcrsakát,okvetlen. 9,-én indul, hétfőig a kerületi káderekhez el kell juttatni a javaslatot. Még mindig vannak üzemek, akik a pártbélyeggel nem számoltak el, a versenytitkárok nem adtak le jelentést, 12.-ig be kell adni, ilyen hanyag munka mellett nera érhető el eredmény. Közgyűlést kell tartani, Mindszentivel kapcsolatban, főleg a nagy üzemekben.Az agitációs és propaganda najaskra. üzemekre nem jött el egy csomó üzem. 5________________________________________l_____________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom