Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.109.a/3)
1954-04-01
F tammmmrt**', ,A | nának olyan előadásokat, mint a "tanulók erkölcsi nevelése a szülők részéről " vagy a "család szerepe a tanulők nevelésében " Gondolok itt arra ,hogy 8-lo előadást lehetne • tartani. 2./a p.szervezetek, szakszervezet,tanács egyik feladata legyen az, hogy az ideológiai politikai tömegmunkát vigye, a pedagógusok között, támaszkodva a kommunista pedagógusokra. Ez azért is fontos, mert kerületünkre az jellemző, hogy a klerikális reakciónak igen erős befolyása van még. Nagyon helyesnek tartom Molnár elvtársnak azt a javaslatát,hogy foglalkozzunk többet a pedagógusokkal. Véleményem szerint szükséges is. 3./Javaslom, ho y a P.B. hivja össze a kommunista pedagógusokat, és beszéljen arról, hogy a-P.B. mit vár ebben a kerületből a korom.pedagógusoktól.Ebben,amit vár, milyen eredmények vannak.Itt dicsérnék meg azokat, akik megérdemlik. Elmondanánk azt is, mi hogyan látjuk munkájukat. 4./ A kér.P.B. legyen az, aki megszabja,melyik iskoláért m lyik üzem a felelős, és hivja össze ezeket a titkárokat, és magyarázza meg, mit értünk mi a patronálás alatt. • Ez a patronálás az üzemek részéről minden területre terjedjen ki az iskolák felé. Persze ezt a patronálást is kézbe kell tartanunk,és időnként ellenőriznünk kell.------------p Bene elvtársnő: Egy-két dologról szeretnék még beszélni, amiről a beszámoló nem emlékezik meg, és soronkövetkező feladat tanulóifjúságunkra nézve. Az üzemi patronálások az iskolák felé a IX. kerületben igen jól mennek, jelszavuk : "Üzemek az iskolákért." Milyen formában segitenek : 1.Munkaórát adnak az iskoláknak. 4-5 szerelővel kimennek, és komoly szakmunkávals egitik az iskolát. Vagy: 2.Az üzemekben készítenek szertári anyagokat, szemléltető eszközöket. 3.Nevelési kérdésben adnak segítséget,főleg az üzemi MNDSZ- y csoportokon belül, az édesanyák felé. 4.Közös értekezletet tart az, üzemi vezetők és iskola igazgatók között a P.Bés megvitatják a patronáló üzem feladatát. JŐ lenne ,ha itt a kerületben is rendet teremtenénk a patronáló üzemek vonalán.Ahol jó , élelmes az igazgató, ott több üzem is patronálja az iskolát, mig más iskoláknak egy sem jut. Az üzem patronálásához hozzátartozik a nyári úttörőtábor előkészítése is. Bár már folyik ez a munka, több kevesebb eredménnyel, de minden erővel rá kell mennünk, hehogy úgy járjunk,mint tavaly,hogy az utolsó percekben még kapkodás volt. A P.B.-tői azt kérem, hogy az üzemekkel beszélje meg, hogy rendezvény kkel, vagy akár szakmunkával segitség a tábor elkészítését. Itt akarom elmondani,hogy a filmgyár 2oo frt.-t ajánlott fel erre a célra, amit mi nem fogadtunk el. Van még egy nagyon fontos kérdés,ami az anyagi segítse________________________________________________£______________________________ j