Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.109.a/3)

1953-04-09

r ~i ~ 3 -Ugyancsak súlyos hiba volt az, hogy sok üzemben igen vontatottan indult be az április 4-i versenyhez való csatlakozás* Igen sok helyen formáli­sak voltak a vállalások és nem egy esetben óvatosak, amit a januári ér­tékelés is'igazolt és amit csak a februári hónapban lehetett nagyrészt kijavítani* hiányosság volt az is, hogy az üzemek műszaki dolgozóit konkrétan csak a felszabadulási műszakban sikerült bevonni a versenyműzgalomba, ami nng: - b ’.n gátolta üzemeinket a még jobb eredmények elérésében. ' legnagyobb hiányosság azonban a politikai munka területén mutatkozott ■Őr Annak ellenére, hogy a pártoktatáson keresztül is rendszeresen fog­lalkoztunk a termelés és a munkaverseny agitációjával mégis az agitáci­­onk nagyrész t csak általános megállapításokra szorítkozott* Az ágit.lóiéban egyáltalán nem, vagy csak igen szórványosan volt tapasz­talható a rétegekhez szóló, valamint az egyéni agitáció ez is főleg csak az utolsó periódusokban. Párt alnpszorvcz tink nem támaszkodtak kellően a ^isz a szakszervezet ak­tivistáinak munkájára, nem mozgósították őket elégg, amiből következően olyan hifták álltak elő, mint pld. a Hang ős Kinőtechnikában és a Világí­tástechnikában, hogy a dolgozók bevonása nélkül tették meg az üzem fe­lajánlását*. Az eddig felsorolt hibákhoz nagyban hozzájárult az, hagy maga a kerületi Pártbizottság is lazán.kezelte az üzemek ellenőrzését* Nem adott elég módszert éli segítséget sem a pártszervezetek politikai, sem pedig a g dasági vezetők munkájához* Főleg igen hiányos volt a verseny agitácioh:z sr^kségos szempontok megadása a kerületi Pártbizottság részéről, ami el~ SGöCrban az ágit.prop, osztály és az ipari és közlekedési osztály k” nem megfelelő együttműködésből fakadt. Összegezve megállapítható, hogy sem a Pártbizottság, sem az alapszerve­zetek vezetőségei, gazdasági és mozgalmi szervei nem eléggé következe­tesen harcoltak a hibák megszüntetéséért, ami által nagyban ősökként az elért eredmények értéke. A tapasztalatunk az, hegy üzemeink zöme az első negyedév hibáinak érté­kelése alapján fogott hozza a második negyedévi terv■boindításához, ami lehetővé teszi egy egész sor hibának előre való kiküszöbölését. A feladatunk tehát elsősorban az, hogy a politikai munka növelésével a következő verseny szakszben biztosítani tudjuk azt a lendületet, ami az első neg-•eclév vége felé megmutatkozott és ami nagymértékben hozzá fog segíteni bennünket az április• havi' terv és ezen túlmenően a második negyedévi terv tulteljósitoséhez , Heg kell szilárdítani és tovább koll fejleszteni a műszakiaknak a téri.;, lésben és a versenymunkában való aktív részvételét annál is inkább, nerc nem kismértékben az ő jé munkájuktól van függővé téve üzemeink tervének teljesítése. Még fokozotabb mértékben mint eddig be- kell vonni őket a ' verseny nyilvántartása, illetve nyilvánosságának biztosítása munkájába,, Különös súllyal koll kezelnünk a jövőben az egyéni verseny mellett a párorsverseny mozgalomnak a tovább fejlesztését, ami ugyan csak az el­múlt versen' yo kezdett fellendülni és aminek tovább fejleszt-'­___________________________________________./. /M __________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom