Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.109.a/3)
1953-02-12
n Nem törekedett a jelentés arra, hogy azoknak a pártszervezeteknek a munkáját bizonyítsa szánbeli eredményekkel, amelyek^ el vannak könyvelve, hogy jél dolgoznak. A módszerbeli munkáit nem mutatta meg ezeknek a pártszervezeteknek. A jelentés hiányosságai közé tartozik az, hogy a két osztály között nem megfelelő a kapcsolat az iskolákkal való foglalkozás terén. Jáger elvtárs a párt-és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetője úgy beszél, mint aki soha nem hallott volna arrCl, hogy az iskolai pártszervezetekkel foglalkozni kell. Tóth Béla elvtárs a párt-és tömegszervezetek osztályán kizárólag a tudományos intézetek és az iskolai alapszervezetekkel foglalkozik. Az iskolai alapszervezeteknél a DISZ rendkívül fontos ezért a vezetőségi ülésekre a DISZ titkárokat meg kell hívni. A DISZ sok segítséget adhat. Az iskolákban a DISZ tagság körében nagy a fegyelmezetlenség, arról viszont még nem hallottunk, hogy kizártak volna DISZ tagokat azért, mert a magaviseletük kifogásolható.Főkérdés a politikai élet felé való irányítása a pedagógusoknak és ez nincs meg. Javaslat az iskolai pártszervezetek munkájának megjavítására: 1. / Az ágit. prop. és a párt-és tömegszervezetek osztályán megbízott elvtárs tervszerűen és rendszeresen gyűjtse a ^ különböző helyes és jó tapasztalatokat mind az általános nevelés kérdésében, mind pedig a pártszervezetek módszerét illetően. 2. / Az iskolai pártszervezetek titkáraink rendszeresítsünk külön titkári értekezletet és kezdjük azzal, hogy a mostani pártbizottsági ülés napirendjét, határozatát vitassuk meg a titkár elvtársakkal. , . , A Pártbizottság részéről ennek az előadója Schumeth elvtárt legyen. 3. / Meg kell javítani a kerületi Pártbizottság részéről a kerületi DISZ bizottsággal való kapcsolatot az iskolák problémáit illetően. Helyesnek tartanám, ha kéthetesként a DISZ, az iskolákkal foglalkozó reszortfelelősét beszámoltatná. Továbbá tartanának az elvtársak egy megbeszélést a köznevelési felelős, Tóth Béla elvt., úttörő titkár és a ^ tanulmányi felelős elvtárs részvételével megbeszélve azokat a kőnkért napirenden lévő feladatokat, amelyek előbbre vihetik az iskolai pártalapszervezetek munkáját. 4./A párt és tömegszervezetek osztálya rendszeresen vegyen részt az iskolákban az alapszervek vezetőségi ülesdn és igyekezzenek arra, hogy tervszerűbb formában kezdjék meg munkájukat ezek a pártszervezetek szemelőtt tartva a tanulmányi színvonal emelését, a pedagógusok általános nevelését. Egyes iskolákban tervszerű káder átcsoportosítást kell végezni. Már most foglalkozzon ezzel a kérdéssel az ágit. prop. osztály, a Tanács oktatási osztálya, a párt -és tomegezervezetek osztályáról Tóth Béla elvtárs, hogy az év végére kész legyen a javaslat. Nem kizárólag az az oka az őrnagy utcai iskola rossz eredményének, hogy ott nő pedagógusok v^nak, az biztos, hogy a fiú hallgatók elsősorban a női g*d?;S<5fus2k” kai szemben szemtelenek. Nem is egészséges, hogy 80-90 * -a nő a pedagógusoknak, ilyen szempontból is meg kell nézni az átcsoportosítás kérdését. pő-P^lndTt az* hogy egyrészt megerősítsük, hozzásegítsük a bgy politikai tartalmat adjanak gyakorla-I ____9_ ' 1