Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.109.a/3)
1952-10-30
n Hiba, hogy erről sem tájékoztattak bennünket az elvt ér rak. ^Kezdetben kell s hibákat me vak8dályo zni . A felvásárlás tanulságai azt hozt'k, hogy a Tanács kereskedelmi osztályának hétről- hétre kell Ütni azt, hogy hogyan állunk a fogyasztással,- száraszeriileg kell megnézni. A sorban-* 11'st nem szabad megengedni. Politikai szempníbtból is súlyos hiba, ha az Áru minős 'ge nem jó. Azt mondják a dolgozók, hogy a maszekról sokkal szebb és jobb Áru volt, A csaló sokból komoly púid ót kell statuálni. Fő kérdés az, hogy a KÖZÉRT pórt szervezetnek a műnkAj At, komoly mértékben javítani kell. Be kell osztani uvy, hogy minden üzletben^legalább 1 pórttag legyen. Javítani kell. az oktatási műnkét n KÖZÉRT-ben. A szervezési osztálynak is politikai szempontból több segítséget kell adni az elvtársak számira. A kereskedelmi osztAly a rnanAcsnak egyik legfontosabb oszt-'lya Varga elvtársnak is többet kell őket támogatni és segíteni. Ki kell építeni a megfelelő szAmu , társadalmi aktívákat. Javasolnád, hogy a KÖZÉRT pártszervezetnek a szervezeti -'s politikai munkákénak a megjavításéra s párttagságot osszák el az elvtórsak és a legfontosabb üzletekben okvetlenül legyen 1 párttag. A Tanács társadalmi hálózatát rreg kell javítani. A kereskedelmi Osztálynak el kell érni ezt, hogy ebben az rvben legalább 200 főből álló társadalmi hálózata legyen. A Tanács és a KÖZÉRT részéről az információt minden h'-ter. adják meg a pártbizottságnak. A kenyérgyárakkal a Pártbizottság s kapcsolatot felveszi, a kenyér minőségének a javításával kapcsolatban. Határozatok; 1. / A KÖZÉRT párttitkárainak a kér. KÖZÉRT igazgatójával megbeszélve biztosítsák azt, hogy minden KÖZÉRT üzletben, amennyiben lehetőség van rá, de a legnagyobb üzletekben feltétlenül viztositsák, hogy legalább' 1 párttag legyen. Határidő: november 30, Felelős; Földesné elvtárs, 2. / A Tanács VB, több segítséget adjon a kereskedelmi osztálynak, annake érdekében, hogy a társadalmi aktíva- hálózatot ez év végéig a meglévő 90 főről, 150 főre tudja felemelni és igy a közeliétAh területén szerzett tapasztalataikat minél eredményesebben tudják felhasználni, az e- téren tapasztalt hiányosságok haladéktalan kiküszöbölésére. Határidő: decemberől. ' Felelős; Varga Gyula elvtárs. 3. /A. Tanács, valamint a KÖZÉRT, • igazgató hetenkint adjon információs jelentést a közellátás területén tapasztalható jelenségekről. Határidő; minden hét. Fel"les; Földesné elvtárs. 4. / A kér. Párt- és törne gszerveze tek osztálya sokkal több segítséget adjon a KÖZÉRT,- valamint a kenyérgyári pártszervezetek számira, hogy azok a politikai nvelő munkájukon javítani tudjanak, ugyanakkor beszélje át s kenyérgyári pártszervezetek titkáraival, hogy a pdüt lkai munkán keresztül fektessenek súlyt a kenyér minőségének további javítására. Határidő; november 10. Felelős; Földesné elvtárs. 5. / A VB. elnök havonta egyszer hívja be a KÖZÉRT és a Vendéglátó Ipari vállalat vezetőit és számoltassa be a vállalat munkájával kapcsolatos problémáikról. , Határidő; minden hó első hete. Felelős; Varga Gyula elvtárs, ______________________________________________________________________________________