Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.109.a/3)

1952-12-11

Koruleti üzemeink általában helyesen haj tották vdcro • a níisz int tr-rv készítésével kapcsolatos feladatokat, ahogy azt áf eddigi uileSkJsSI ink során megállapítottuk. Párt alapszorv°ink a Pártbizottságtól megkapott ütemterv álapján párt­­vozotosdgi uloson, pártbizalrni ós népnevelő értekezleten megvitattak a r.usz, int. tervvel‘kapcsolatos falazatokat ős ellenőrzik annak megv-'­­lositásat az üzemben, “ ózon a területen hiányosság főleg a közlekedési üzeműknél ős építőipari uzomoknol mutatkozik, -ezeknél azonkívül, hogy megbeszélték a tenni va­lókat még semmi ogyéb intézkedés nőm történt, éppen a felsőbb ipari szervek nőm kielégítő segítségéből kifolyólag ... 1 hiányosság meg ebben a ralinkéban az is, hogy igen sok üzemünkben a dol­gozok részéről beadott javaslátok kiértékelése nem rendszeres 'illetve /~N sok melyen csak most fognak hozzá a javaslatok kiértékeléséhez, azoknak gyakorlati alkalmazásához. 5 iúint pld, a Lasdolin gyárban, ahol á dolgozók egy egész sor javaslatot adtak bo a valralat vezetősége fold, azonban mint'ahogy Pir/.ér olvtárs elmondott a meg nem volt idejük azokat kiértékelni. A kerületi Pártbizottság ős alapsserveink előtt most az "a feladat' áll"" 9Gr° elvtárs referátuma alapján még szervezettebbe, még jobbá‘te­gyük ^ üzeme irde termelő murlí aj át. Gerő elv társnak azon megállapítása,moly " szerint rendbe kell szednünk néhány országos jellegű vás-és gépipari üze­münket bonnit intőt is közvetlenül érint, annál is inkább, mert kerül otünk­­ben van az ország egyik legjelentősebb híradástechnikai üzeme, amelynek munkája még igen sok kívánni valót hagy maga után, ■Tovább kell javítani üzemeinkben a tervezés, a terv készítés munkájátt azonkívül komoly mértékben kell javítanunk az üzemvezetés munkádár is. Itt kőnkre tán gondolok a mi ágit ás technikai vállalatra és még egy nó-*' _ hány ^üzemre, -ahol éppen az üzemvezetés szervezetlensége, a hiányos ko­operáció miatt komoly lemaradások vannak a terv teljesítésében. Tovább kell Javítanunk az ütemes-termelés megvalósításának'munkáját, méla területen meg igen sok a tenni való, valamennyi üzemünkben. Az eddigi-' oknol^sokkal nagyobb mértékben kell foglalkozni az önköltségcsökkentés/' a minőség javítása'műnkájával, egyszóval a termelés gazdaságosabbá téte­lének feladataival. Mindezeknek^elengedhetetlen előfeltétele a párt-ós'kormányhatározatok végrehajtásának fokozott os rendszeres ellenőrzése. Ki kell építeni az egész vonalon igazgatótól kezdve a munkapadnál dolgosó munkásokig az egyeni felelősséget, Meg kell szüntetni az e téren tapasztalható°lázasá~ gokat,^liberalizmust és súlyosabb esetekben nemcsak állami vonalon, do amennyiben párttag az illető partvonalon is felelősségre kell vonni a '-w kötelezettsegeiket elmulasztó gazdasági vezetőket illetve a dolgozókat. Fokoznunk kell a part *_s szakszervezeti funkcionáriusoknál a szakmai képzős ütőmét, arai szükséges ahhoz, hogy ellenőrző munkájukat a ter­melő munka ellenőrzése szempontjából is hatásosan tudják alkalmazni, Mindezek végrehajtásához nem kismértékben játszik'szerepet a szocialis­ta munkaversony mozgalomnak a további fejlesztése. Fel kell számolnunk a munkaverseny területén még helyenként megmutatkozó bürokratikus mód­' '• \j\ . ^ ^ _______# T . ___ _ _ .........__________ | | ■ • '-4-

Next

/
Oldalképek
Tartalom