Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.109.a/3)

1951-06-08

n V' -V ’ ^ 2. / 1952-es évi tervezési rendszerünkben be kell ópiteni n. hulladé­kot 6s melléktermékek számontaM. ásót és feldolgozását, A hulladókanyagoknak elsősorban fogyasztási cikké való feldol­gozására két három hónapon belül néhány nagyüzemben e célnak megfelelő műhelyeket fognak létesíteni, 3. / Meg kell gyorsítani az anyagnormák elkészítését és bevezetését,, 4. / Az üzemek, a leggyakrabban használt régié anyagokra felhaszná­lási normát tartoznak készíteni, elsőütemben műhelyekre, illet­ve üzemrészekre megállapítva. Ugyancsak ehhez hasonlóan kell elkészíteni a legfontosabb szerszám felhasználási normákat is, Úgy a régié nnyagnorma, mint a szerszám felhasználási norma ki­dolgozásának alapelvei az illetékes Minisztériumok készítik el, és teszik kötelezővé, A legfontosabb régié anyagokra és szer­számokra vonatkozó normák kidolgozásának Ó3 bevezetésének ha­tárideje 1951 november 1, —v 5,/ Pártszervezeteink .'’bladate, az anyagtakarékossáni mozgalom ki­szélesítésével a tervek teljesítése és a munka termelékenységé­nek emelése mellett központi kérdéssé tenni az onyagtakarékos­­ságórt folyó harcot. Úgy Pártszervezeteink, mint szakszerveze­teinknek a dolgozók legszélesebb rétegeit kell aktivizálni az onyagtaknrákosságért indított harcban^Be kell kapcsolni az a­­nyagtakarékosságot e kollektív verseny formába, 6./ Az egyéni versenyzés területén meg kell teremteni az anyagén! való takarékosság lehetőségét. Ennek lég célravezetőbb módsze­re a személyes megtakarítási számla bevezetése. Erre vonatkozó­lag nz illetékes Minisztériumok junius 15*-én iparáganként ki­dolgozzák a személyes megtakarítási számla bevezetésének szak­­mai feltételeit és bevezetési ütemét. Gondoskodníok kell a Pártszervezeteknek, és szakszervezeteknek orról, hogy a felvi­lágosító és nevelő munkár keresztül a dolgozók között széles­körű törnegmoz -alommá vállj >k a személyes megtakarítási számlák bevezetése. Az üzemi háromszor- hirdessen versenyt és tűzzön ki jutalmakat a legnagyobb értékű mentakaritást elért dolr-ozó elméért, 7./Különösképpen nagy feladat vár az anyagtakarékossági mozgalom” kifej le sztése területén a műszaki értelmiségekre. Az anyegnor — mák elkészítése a helyes szabványok kidolgozása a szükséges biztonsággal rendelkező, de nem túlméretezett gépek tervezése, ez import anyagok helyettesítésének megoldása, a pótanyngok széles körben történő alkalmazása, elsősorban'a műszaki értel­miségek feladata. Ugyancsak az ö feladatuk még az is, hogy gondoskodjanak a mén­­lévő gyárépületek gazdaságosabb kihasználásáról, valomint a ' gépek kapacitásának növeléséről, 8./ Be kell kapcsolni az enyagtaksrékosságért folyó harcban a Szta­­hanov és ujjité mozgalmat. Az elkövetkezendő időszakban a Sztahen vistn cim elnyerésére, egyik döntő feltételt az anyag­­takarékosság fogja megszabni. Az anyagtakarókossági negyedéves intézkedési tervek kidolgozásával párhuzamosain az üzemek mű­szaki igazratói készítsék el az üzemekre,műhelyekre bontott • A-6-Z 4-

Next

/
Oldalképek
Tartalom