Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.108.a/4)

1950-10-17

I..—-r — 7\I .*-2- ■■'•<«\ / •; ©iff Dobozgyár: Annak idején jelöltek 2 elvtársnőt a Tanácsba, akiket el is fogadtak és a dolgozok is büszkék voltak rájuk. Ás most még sincsenek a névsorban. Kérdi, hogy mi az oka ennek. Az illető elvtársnő pl. sirva jött ezt újságolni. Pedig mindkettő kiér­demelte jo munkájukkal ós most bántja őket, hogy mégsem lettek beválasztva. Szeretné megtudni, hogy hol történhetett a hiba, Epületbonto: A XIII/7. körzetben jelentkezett a kis gyűlések megtartására mint előadó, de az elvtársak azt mondták, hogy köszönik, de nincs rá szükség. Kérdi, hogy mi itt a helyzet. Kötő-szövő: az üzemükből igaz, hogy sokan elmentek az elvtársák M.H.K. próbákra a népnevelő értekezlet alatt, ami helytelen voit] Továbbá hiba volt az is, hogy sokan nem kapták'vissza az i­­gazolasukat. Kérdi, hogy akiktől elvették visszafogják-e kap­ni. Továbbá sokan dolgoztak és azért nem tudtak részt venni az értekezleten. Különben 3zép eredményt tudtak elérni, mert egymást is kihívták versenyre és a kis gyűléseken felszólal­­rt tak a kiemelt káderek is. 3e tonutopltő:0 is azt szeretné megtudni, hogy azok-* a dolgozók, akik vidé­­kiek, hogyan szavazzanak, mert nem mennek minden héten haza. Ezek szerint ugy gondolja, hogy haza kell menniük. 12.sz.Gépipari: Kéri, hogy a jövőben nézzék meg, hogy milyen népnevelőt küldenek ki, mert előfordult, hogy a népnevelő még gyengébb és kevésbbé felvilágosult, mint maga a megagitálandb. Ha azt montják nekik, hogy igen, akkor rámondják, hogy ugy van, ha meg nem rámondják, hogy nem. Sokszor együtt siránkoznak. Vi­gyázzunk erre. Építkezés: Náluk az üzemben a kulturcsoport egy kis színdarabot adott elő a régi bürokráciával kapcsolatban. Utána a dolgozók egy­hangúlag szavaztak arra, hogy nem akarnak tovább bürokráciát. ' Könnyűipari: Kifejti, hogy akik több slktában dolgoznak az agitációval kap­csolatban ugy osztották be őket, hogy a munkájukban zavar ne álljon elő. Továbbá megszervezték, hogy ebből a munkából min­den pártfunkci<->nárius és kiemelt káder kivegye a részét. Rendőrség: A kerületben kiürült egy lakás öngyilkosság folytán és ezt a lakást egy önálló férfi kapta meg, amit már egy 2 gyermekes bajtársuknak Ígértek meg, s igy nem kapta meg. Ez nagyon bán­totta az illető bajtársat és el volt keseredve. Kéri, hogy a jövőben a lakáshivatal nézzen utána, hogy ne forduljanak"elő ilyen dolgok, mert rossz hangulatot kelt. Molnár elvtárs: Hozzászól a beszámolóhoz és a népnevelői munka hiányosaágai­..........................“Hoz^valamint a hibákhoz. Ecseteli a jó agitációs munka helyes­ségét. Sajnos ami az Orionban történt az egy jobboldali reak­ciós klikk volt; ami a mai napon is vizsgálat alatt áll. Az ilyen dolgokat eberen kell kisérni. Továbbá rátér a tanácstag jelöltek támadásaira. Ismerteti, hogy mi a helyzet ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Továbbá a Tanács jelentőségét ismer­teti a nemzetközi helyzettel kapcsolatban, Freyné elvtársnő: A hozzászólásokra megadja a megfelelő választ. Fülöp elvtárs: Megtartja a 2,napirendi ponti előadását. | •/.--tó___ ...1r .. ......................... .................... 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom