Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.108.a/3)

1956-07-05

Garal et: A lakóterületen a munka lo /-át tóttá csak ki annak a munkának, amit az űzőm­ben végeztünk. A politikai tájékoztató munkánknak sem szabad csökkenteni a külömbség csak az, hogy a szakszervezet területére ment át. bokán ezt a munkál terhesnek vélték. Javasolnám, hogy a VB. 3-hónapig ellenőrizze ezt az átme­neti időszakot az üzemekben, mivel ezt az átszervezés következtében a KT. nem tudja kellőképen gyakorolni. Én is úgy gondolom, hogy a lakótorülő teken uj munka fog kezdődni, ebben a munkában a Bókebizottság tagja egy bizonyos gyakorlatot fognak szerezni. Róva i e t.-hó: A KN. és a Bek6bizottság egyesítése jó lesz, ez a .területi munkánkat feltét­len megjavítja. Minél több ember t kell bevonni ebbe a mozgalomba, hogy lás­sák azt, hogy valóban foglalkozunk velük. Tolitizáltatni kell az embereket, a Népfronton keresztül egy komoly politikai munkát kell kifejtenünk. Nagyon fontos az, hogy a Népfronton belül megtalálja minden szerv a maga hatáskörét. De vigyázzunk arra, hogy ne történjen meg az, hogy ezen belül egy kis MNDBz. jöjjön létre. A másik dolog az, ,hogy beszéljünk az üzemi titkárokkal, ÜB. el­nökökkel az egyesülés ügyében. Én azt javasolom, hogy csak azokkal az üzemi vezetőkkel, beszéljünk, akik nem ismerik ezt a kérdést. Viszont ezt a beszél­getést csak akkor javasolom, hogy ha már megtörtént az egyesülés. A körzeti titkárokkal ezt feltétlen meg kell beszélni. Javasolom, hogy a kerületi PB. részéről Kiss János elvtárs képviselje a HTÍ.-ot. Janoczkiné et. : Á az ülői munkaköz ö s s ég kérdésénél nagyon komolyan meg kell fogni a kérdést. Arra kel az irányt venni, hogy minél tőbe férfit vonjunk be a szülői munka­közösségbe. Ok nagyon hasznos tagjai lesznek a közösségnek, mert patronáló brigádot lehet belőlük szervezni, igy a kisebb javításokat az iskolákban el­végzik. Kell hogy egy tervet készítsünk el és azzal menjünk a bizottság elé. Arra valóban nagyon kell. vigyáznunk, hogy a Népfront nehogy egy kis MNDSz legyen. Ez az első időben elég nehéz lesz, a magam részéről is. Én nem értek egyet azzal, hogy az üzemi ÜB. elnököket csak a 3 szerv egesitése után hívjuk össze és beszéljünk velük. Az üzemben az ÜBJiezt az egyesítést nem jól értel­mezik, sok helyen úgy gondolják, hogy uj MNDSz elnököt kell választani és a régit leváltják, fogalmuk sincs arról, hogy hogyan kell az összevonást létre­hozni. Azért kellene őket előbb Összehívni, hogy mire az egyesítés megtörténi! addigra tájékozva legyenek erről, r*.. . aiss et.; Janoczk’i ot.-nő által beterjesztett javaslat elfogadását javasolom.A XX.Kong­resszus- és a KV- márciusi határozata megköveteli, hogy a HN-mozgalmat előtérbe állítsuk. Ezzel kapcsolatban született meg ez a határozat, mely a három szerv /Békebizottság, MNDSz, Hazafias Népfront/ egyesítését javasolja. Ennek megvalésirátásra most kerül sor. Célunk az, hogy erős aktívával rendelke ző,szervezett nagy mozgalmat kapjunk. Ez attól függ, milyen erőket vonunk be. Igen fontos, hogy a jelenleg meglévő szervek aktíváit tovább dolgoztassuk. Nem lehet egyetérteni a Bpi. Pártbizottságnak azzal az intézkedésével, hogy nem tájékoztassa a Kar. Pártbizottságokat, hogy hogyan és miképpen kell a mozgalmat megszervezni. A tegnapi nap folyamán'értesültünk arról, hogy van ezzel kapcsolatban olyan határozat, amiről mi még nem tudunk. Sok apró kérdés­ben nincs tisztánlátás, ez nem egy jó dolog és azért tartottuk szükségesnek, VB. elé hozni az egész ügyet, nehogy az következzen be, hogy minden szerv külön intézkedik, mert ebből nem lenne semmi jó. Javasolom, hogy a VB. határo­zata elsősorban szervezeti kérdésekre vonatkozzon. Javasolom továbbá, hogy a I VB, ne állapodjop meg időpontban, hogy a titkárokkal együtt kibővített Nép­front Bizottsági ülést mikor tartsunk, hanem bízza meg a VB. a titkárságot, hogy az egyéb rendezvényekkel összeegyeztetve határozza meg az időpontot. Javasolom, hogy•fogadjuk el ^anoczki elvtársnőnek azt a javaslatát, hogy tartsunk kibővített titkári értekezletet, melyre hívjuk meg az ÜB. elnököket is. Ugyancsak szükséges lesz a körzeti párttitkárok, aktívák összehívása is ahol tudatni kell veíük, hogy az egyesítés megtörtént és megbeszélni velük, Hogy milyen feladataik vannak. A Hazafias Népfront mint tömegmozgalom hatás­­körileg az ágit.-prop. osztályhoz tartozik, ezért az osztályt meg kell azzal AO ' -----------------------------------------------------------------------------------------------­­** ' ' * 1 ■ 11 ..... I

Next

/
Oldalképek
Tartalom