Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.108.a/3)

1951-01-27

i ; r Jelentés u A XIII/5. körzetben megtartott kivizsgálásról. A körzet aránylag nagykitérjedésü, apró családi házak vannak és igy nehéz összefogni, A körzetnek 126 párttagja van, pártaldiva hálózatnak kiépítéséről azonban nem beszélhetünk. A vezetőség nem teljes, mivel a titkár elvtárs maghalt. A szervező­­titkár Gasser Mihály, munkáját felületesen végzi. A Pártbizottság! megkapott instrukciókat ugyan továbbadja a vezetőség tagjainak, de annak a végrehajtását nem segíti elő és egyáltalán nem is ellenőrzi. Egyed Mária elvtársnő az ágit.prpp.titkár, munkája szintén hiányos, támogatást a vezetőség többi tagjaitól nem kap, o maga inkább admi­nisztrál, a népnevelő munka feltérképezése is csak papíron van meg, de a népnevelő’ elv^ftársak nem tudják azt, hogy kivel foglalkozza­nak. A gazdasági felelős idősebb Albert Lajosné, a vezetőség tagjai köz­­zül még ez a legagilisabb a körzet ügyeinek intézésé ben. Az alap szervé' elnöke Váradi Antal, elfoglaltságára hivatkozva egyál­talán nem végez a körzetben munkát. é~s Ilyen értelemben $ vezetőség teljesen szétesőben van. Az ellenség beépülése inkább a klerikális reakción keresztül mutat­kozik meg. A szervezőtitkár elvtárs jó viszonyt tart fenn a körzet­ben lakó Sásdi elvtársnővel, aki a körzet területéhez tartozó Korom­­pai plébánossal meglehetősen jó viszonyban van.' Annak ellenére, hogy az elvtársnőnek semmi funkciója ninos, állandóan lent tartózkodik a körzetben. Munkáskádemek a felesége, ellenben a munkásasszonyokkal ellenséges viszonyban van s inkább szorosabb kapcsolatot tart £ kle­rikális beállítottságú polgári egyénekkel, A férje a Muhkaerőtárta­­lékok Hivatalánál van es így férje befolyásán keresztül rettegésbe tartja a körzet területén lakó dolgozó családokat. A Kerületbe beérkezett jelentések a valóságnak megfelelnek, kb, 7o gyermek jár illegális hittanórára, ezen túlmenőiég előfordul az is, hogy lo-12 felnőtt is résztvesz a hittanórán. f-v A jelenlegi feszült nemzetközi helyzettel kapcsolatban a körzet te­rületén lakó és a körzethez tartozó párttagok ahelyett? hogy párt­munkát végeznének, igyekeznének a politikai fel világosító munkát mi­nél szélesebb körben kiterjeszteni, személyi pletykákkal töltik el az idejüket, amiben szintén az ellenség keze van behne. Mivel nem megállapítható a hittoktatásra járó gyerekek azonossága, igy félő az, hogy egyes pártfunkoiónáriusok és munkáskáderok gyer­mekei is* r ászt vésznek az illegális hittanórákon. Ez leginkább vonat­kozik a MÁV alkalmazottakra, mert a körzetben a kierikáiizmusnak a fészke az ott-lévő MÁT házakban van. A pártbizalmi hálózat azt lehet mondani egyáltalán nincs kiépítve, még a bélyegkiosztással sem azok foglalkoznak, ezt a gazdasági fele­­lős és az adminisztrátor végzi. Papíron lb népnevelő van nyilvántartva, de azonban ez a valóságnak hem felel meg. mivel 1-2 elvtárs végez esetleg népnevelő munkát a körzet területén. Népnevelőértekezleteket időnként tartanak, de ezen a népnevelők csak elenyésző kis számban jelennek meg, ahol azonban a megfelelő instrukoiót sem kapják meg a vezetőségtől, egyéni beszél­getéssel töltik el az idejüket JG , Z

Next

/
Oldalképek
Tartalom