Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.108.a/3)

1949-08-13

í - ;-12-Székely elvtárss_ Iflfílf \ , Pártbizottsági ülésen belül megkell mondanom, hogy több önkriti^aT-^ár­­tam a láng-gyári Pártvezetőktől, A kerületi Pártbizottság csak a nega­tívumokkal foglalkozott. Aláhúzták az elvtársak azt, amit mink mondtunk. Nem tértek ki arra, hogy ezt vagy azt a hibát milyen mértékben vagy hogy akarják kijavítani. Az első hiba onnan ered, hogy nem ismerjük a vezetőség élet—korát. Rákosi elvtárs mondotta, hogy a Pártban idős elvtárs nincs, csak minden­kit a megfelelő^ helyre kell állítani. A másik hibát abban látom, hogy az egész Láng-gyárban két ember dolgozik, szakadásig. Nem osztják el a munkát, hogy másnak ás jusson. Azt hiszem ez a meglátásom helyes is. Hiba az, hogy azokat az embereket akik Pártmunkát nem végeznek, ahok nincsennek felelőségre vonva. Az sincs felelőségre vonva, aki a határozatokat nem hajtotta végre. Nincs meg az ellenőrzés. Rákosi elvtárs bejelentette az uj forintot és meg is lett. Nekünk is igy kell cseleznünk. Ha valamit elhatározunk azt végre is kell hajtani. A kádereknek a felhozása, amit az utóbbi időben tapasztaltunk egész sok káder javaslat jön be. % Valószinü, hogy van még több is. A baj az, hogy nem ismerik a káderesek még eléggé az embereket. Ha ez meglenne, akkora még több káder jönne felszínre. Egy alapszervben semmi esetre sincs több f-mint 2o bizalmi. Ezt a 2o embert az alapszervi káderesnek feltétlen kell személy szerint ismernie. Kádár elvtárs megjegyezte " Könnyebb egy ségéd munkásból szakmunkást csinálni, mint a reakciós egyénből jó Pártmunkást csinálni." Igen sok zavar van, ha egy szakmunkást valahonnan kiemelünk. Ezen sürgő­sen javítani kell. A szakmái tovább képűésres: kell az irányt Venni. Azt pedig, hogy a Scheffner elvtárs legyen az uj körzetnek a titkára ezt én a magam részéről nem helyeslem. Az uj körzetnek a megvalósításánál igenis az értelmiség közzé meló sokat is kell tenni. Nem szabad meg engedni, hogy ők egy külön szigetet alkossa­nak. Ez az uj körzet a munkátokon javitani fog. Ezáltal közelebb fogtok a munkásághoz kerülni. A Láng-gyári Párt-szervezetnek nincsen egy rendes helyisége. A Szakszer­vezet irodája fent van a tietek pedig lent az alagsorban. Ez is igen hely­telen. , A tapasztalatom az, hogy a Láng-gyári Párt—iroda olyan közlátogatásnak —_ örvend a délelőtti munka—idg alatt, mint nállunk a kerületben d.u. 4 Óra ''''tán. Ezen is javítani kell. Azért nem tudtok a munkátokkal komolyan fog­lalkozni. Azokat pedig, akik munka után a saját idejükből ott maradnak és dolgoznak Párt-munkát végeznek, ezeket ki kell emelni megkell dicsér­­* ni. A munkás felvételnél ott voltam. Bejött oda egyszerre vagy 3o-4o-en ember és mindegyiken látszott, hogy szinte remegnek, hogy na vájjon jól­­e állok, vájjon fel-e fognak venni. Ez elvtársak igen helytelen. A mun­­'kás felvételt a személyzeti osztály vezetője intézze. Ha esetleg az ille­tő nem lesz felvéve, akkor a Párt lesz népszerűtlen. Az, hogy az M.N.D.SZ. nek a munkája nem jó az nem is olyan súlyos hiba, mert hisz nem sok a nő. Igaz, hogy az értelmiség között viszont van sok nő, de viszont ezek­nek nincs semmi kapcsolatuk az M.N.D.SZ.-hez. Sokszor elő—fordul, hogy hol a Párt—titkár utasitja a vállalatvezetőt, hol a vállalatvezető utasítja a Párttitkárt. Mindkét elvtárson nagy fele­lősség van, de a nagyobb felelőség mégis a Párt—titkár elvtárson van. Felhívja az elvtárs a vállalatvezető elvtárs figyelmét arra, hogy a modo- i rában van egy kis gőg. Ezt lehetőleg vetkőzze le. Az pedig, hogy a Scheffner elvtárs a Pártnapokon részt vess, az egy tel­hessen magától‘értetődő, hiszen minden ej|gyes emberiaki tagja pártunknak . ez kötelessége is. ' / Wm;i\ ■/I____________________________________ \ Z

Next

/
Oldalképek
Tartalom