Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.108.a/2)
1955-10-13
V* I » ■ Q ■ Először Is beszélni kell arról, hogy három év óta először teljesítettük a penzumot. Az elmúlt esztendőben a párt és tömegek közötti kapcsolat megerősödött, ezt megelőzte termelési eredményeink. Az egész kampánynak a sikerét Igazolja a pért politikai vonal vezetésének helyessége. Politikai tényezők! első és legfontosabb, állam és a párt tekintélyének határozott erősödése és az a tényező, hogy pártunk a márciusi határozattal a jobboldali elhajlás ellen nagy támadást kezdett. Másik fontos tényezőt a munkásosztály, a dolgozók fellépése. Fölkészültünk a várható nehézségekre. Kihangsúlyoztuk a nemzetközi helyzetben beálló javulást. Nem volt helytelen ezeknek a tényezőknek klhangsulyozása, azért is, mivel az olyan tényezők, hogy növekedett a kölcsönjegyzés sorén az előírányza t, normarendezés volt és egyéb más körülmények nehezítették a munkát. Mi a párt&ktlvát felkészítettük a munkára. Párt aktíváink nem Ismertek fáradságot, nem fogytak ki az érvekből és elsősorban ennek köszönhetjük, hogy megértették a párt által adott feladat jelentőségét ós a gyakorlatba átvitték. Figyelembe kell venni azt is, hogy egyes helyeken 20-30 /-bán személytől személyhez kellett menni, hogy az előirányzatot jegyezzék le. Mi Jól tudtuk, nem lehet elfogadni alá jegy zést. tó A sikerekhez hozzájöttek még szervezeti okok is. A bókekölosönjegyzés megindulása előtt ml már nyílt politikát, nyílt agitáoiót folytattunk. A tavaly rosszul jegyzett üzemrészekre nagy gondot fordítottunk és azokra az üzemekre, akik nem teljesítették a penzumot, mint pl. Bp-i Ezerszám, MAVAUT, Akkumulátorgyár stb. Az egész munkánál elkeli mondani, még mindig jelentős volt azoknak a száma, akik nem Jegyeztek. A vállalatok és hivatalok alkalmazottai közül 6.000-en nem jegyeztek 70.000 főből. Mivel nyílt volt az agitáció, a jegyzés napjáig az ellenállást szűkítettük, a legnagyobb területeket felszámoltuk. A jó politikai és szervezeti előkészítésnek volt a következménye, hogy a munkások 60-66 /-a öntudatból jegyzett le már az első, második nap elején. Fontos az, hogy ismerjük mi azokat a területeket, ahol nehezen ment a jegyzés. Az ellenség dolgozott elvtársak. Ahol nem teljesítették a penzumot, voltak olyan rétegek akik megmondták, hogy ennek az államnak egy fillért sem adnak. Voltak aztán politikailag elmaradott munkások, én magam la vitáztam egyesekkel, akik magas fizetésük mellett 2-300 Ft.-ot akartak jegyezni. Ezek közül egyesek a mi pohfcltai vezetésünket is bírálták, és nekünk erre fel kell figyelnünk* i Felvetődött az a kérdés is, hogy mért nem adtuk meg el#re az egész penzumot. A penzum az az előirányzott összeg. Amihez mi mértük, az a kerületi dolgozók havi bére. Ml a havi béralap 53 /-át jegyeztük, az előirányzat enél kevesebb, de itt figyelembe lett véve a normarendezéa. Jegyzéssel a kerület penzumát azonban mégis elkerült túlszárnyalni. Ennek különböző okai voltak! Az alkalmazotti dolgozóknál előre megbeszéltük a jegyzés összegét. Angyalföldön lejegyzett a dolgozók 93 /-a. Hogy a többi kerületek jegyzése azámszerint hogyan áll, ezt százalékban értékelni most nem tudom. Hasonló Jellegű kerületek közül a XX. kerület végzett valamivel jobban, de a kerületek munkájának külön értékelés© Ilyenformán nem történt meg. Azt tudom azonban, hogy az össze* pártszorvok az előirányzatot felüljegyezték. Az egész ka mpányban a fő politikai Jelszó megértésében és alkalmazásában merültek fel problémák.HA haza javára, a magad hasznára jegppzz békekölcsönt Jelszóból inkább a haza javát hangoztatták. Figyelmeztettűk a pártszervezeteket, hogy a jelszót egészében hangoztassák és magyarázzák. A legfontosabb feladat a továbbiakban, összegyűjteni a munkások, alkalmazottak és értelmiségiek érveit, a pártszervezetet, a pártmunkát ért bírálatot, a jogos kéréseket orvosolni, a politikai munkát uim > I ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /