Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.108.a/2)

1955-07-12

- te) U-*•>-' —S. , Magyar Dolgozód Pártja XIIl. , Végrehajtó Bizottság. Határozati.Javaslat _ * **1 at Asl ■ ú** <aiokéezitésévö 1 ^~r^cv)Áv*’*í^'ű’*„^í^l^/^,o!tóicról. A XIII, kerületi Pártbizottság megállapít; ja , hogy az 195V55-ÖS párt­­oktatási év a XXII. kerületben nem járt megfelelő eredménnyel és a kerület úgy a szervezett oktatásban résztvevő párttagok létszámát , mint a .pr op agandamunka tartalmi irányítását illetően, Budapest lég­ii engébb kerületei között szerepelt. Az év folyamán a párttagságnak mindössze 29-25 %-a tanult rendszeresen. Súlyos hibaként állapitja meg a Pártbizottság, hogy az alapszervi vezetőségi tagok 1/3 része to egyáltalán nem tanult. Ennek legfőbb oka, hogy a kerület pártszervo­/ zeteiben,a pártonbelüli jobboldali nézetek hatására eluralkodott s liberalizmus szelleme, ami ellen a kerületi Párt-Végrehejtó Bizott­ság tett ugyan erőfeszítéseket, de eredményesen csak a Központi Vozc­­j tőség március 9—i határozata után tudta felvenni a harcot. A Pártbizottság megállapít ja , hogy a kerület pártszervezetei az 195V55-ös oktatási évet szervezetten fejezték be, és az oktatási év folyamán feldolgozott témaköröknél előforduló jobboldali nézetek és alvi tévedések nagyrészét e propagandisták a Központi Vezetőség márci­us 9—i határozatárak ismerete alapján helyesbítették, tó 7 ' A Pártbizottság utasít ja. a .kqrületi pcrtrVógrofc:;í jtó Bizottssigot, • hogy üz..1955/56?-qs oktatási év előkészítését a Központi Vezetőség 1955. március 29—i határozata alapján vég ^hze, az elmúlt oktatási évvel üsijcsolatos végzett munka és az uj oktatási év előkészítésének tapasztalatait figyelembevéve a Pártbizottság a ^feladatokat a következőkben jelöli meg: 1./ a kerületi Pártbizottság továbbra is számol a jobboldali nézetek meglévő maradványaival, azok halasával, és minden Brejével küzd a marxista-leninista elvek tisztaságáért, e Központi Vezetőség 1955. március 9—i határozatának teljes érvényre juttatásáért, nem feledkezve meg a baloldali tuí.zások veszélyéről sem. {tó,, ' ' i; ’Vstój. : OírtZÁGOS LEVÉirarÁTt 2 N, ' írj ma ^ ¥ L .......

Next

/
Oldalképek
Tartalom