Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.108.a/2)
1955-07-12
K < -r ' Mondani nem volna nehéz 70 /-ot sem, csak olyan százalékot szeretnénk mee. határozni, amiért állni tudjuk a sarat. Ha a Pártbizottság vállalja, vehetjük az 50, vagy^o5 g-ot is, nem ezen múlik a kérdés. Azonban véleményem szerint inkább mondjunk 45 /-ot és valósítsuk is meg, hogyha párttagság 45 /-a rendszeresen résztvegyen pártoktatáson. Szalai elvtárs? felszólalásra és javaslatra szeretnék válaszolni. Reittl elvtárs javaslata az volt, hogy az alsófoku oktatási formákra nagyobb figyelmet fordítson a kerületi Végrehajtó Bizottság. Ez a kérdés ® szorepel azonban ha al olíténsak atarflk, u/ meg! Z 1f40toseS, h°Sy a határozatok között is szerepeljen! Reittl elvtárs említi, hogy az elmúlt oktatási évben voltak zavarok az oktatási anyagokkal kapcsolatban, ezek a zavarok, az eddigi lelek nem állhatnak elő, mivel előkészítő foglalkozásokon kapják mep ^Z anyagot^ mely igy jobban biztosítva lesz a tr opagan- 6lmUlt lvbfn* hogy«a 0PaSa'nda anyag te r j e s z tő nem ?,Afa. 3 Í1 idJb®n az anyagot, az előfordult azért is, mert egyes elméleti kerdesek tisztazatlanok voltak. r A parttagság 45 százalékának oktatásba való bevonásával kapcsolatban jlTÁgf fn‘ 7 a drtbizottság a 45 /-os bevonás mellett foglaljon állást, ufyan nagy ugrást nem tehetünk, hogy 55 /-ot oktatunk. Az eddigi kép azt mutatja, hogy a 169 üzemből a párttagságnak kb 53 /-a jelent-Swní ^^atiara, az9nb“ a kisIbbS?árt“lr“k iltíl beküldendő százalékok ezt csökkenteni fogják. Pl. a körzeti oártszervek nagyrésze meg nem küldte be a kiválogatott párttagok százalékát, pedig 2a a P^Y a?0k ig0n kevés százaléka fog résztvenni szervezett pártoktatáson. Tehát véleményem szerint a 45 ;C az reális. 3Z0rvezett Propaganda szemináriumok ellenőrzésével kapcsolatban: az idén nem Dronasz®rainariumok lesznek, hanem a propagandisták részére 3-4 napos ufZJ ^ í?f01i7am0katl tartunk, a tanfolyamot a kerületi Végrehajtó Bizottság fogja közvetlenül ellenőrizni. Annüi°gd?í?f kaPaa°latban: mi is túlbecsültük tavaly ennek a jelentőseget. Ezek az előadások színvonalban jók voltak de ezeknek megszervezese, a résztvevők számontartása nem járt megfelelő eredménnyel, A fontos most az, akit lehet azt a szervezett pártoktatás/ ba °3az^k be, illetve vonjuk be és akik a szervezett pártoktatáson kivül maradna*-., ezeket Igyekezzü/k bevonni az előadásos propagandára, lava3lata helyes, az ©gézsógügyi intézmények titkárainak vofok poíltikaÍVoktafcáaéraY>gy f0l"Z0tt g0nd0t a or-Borovitz elvtárs felszólalásával kapcsolatban: Amikor a beszámolóban azt mondottam, hogy javaslatot teszünk arra, hogy fiatal műszaki értelmiségieket vonjanak be propagandistának a DISZ oktatásban, akkor kindultam abból, hogy ezeknek az embereknek bár az általános műveltségűk magasa de nem tudtuk evrol evre biztosítani azt, hogy fejlesszék marxista tudásukat, így azonban^ok maguk is jobban rá vannak kényszerítve, hogv foglalkozzanak a tanulással. Ez azonban nem zárja ki/ azt, hogy idősebb pártmunkásokat is adnak propagandamunkára pártszervezeteink a DISZ részere. Komád! elvtársnő kérédét véleményem szerint lehet teljesíteni, hogy aug. 15-ig történhessen meg a körzetekben a hallgatók kiválogatása, tekintve hogy a körzeti partszervezeteknelc nagyobb nehézségekkel kell “fS^deniök, fehát V0leinényem szerint ezt a határidőt meg lehet adni. Kádár elvtárs által elmondottakkal egyetértek. A Határozati javaslatokhoz kiegészítésként Javasolom még Reittl elvtárs által tett javaslatot határozattá erősíteni, mely szerint az alsófoku oktatást súlypontiként tekintjük és a legfejlettebb elvtársakat// biztosítjuk ide propagandistának. ^ országos m- 7 - ö > 8 té X z