Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.108.a/2)

1953-12-29

í\-9 /;'<} \ m s\ Utasítani lehat, de nem a Tanácsot, hanem a Tanácsban áőígozóJo«©kunietákat, akiknek a Párt utasítását végre kell hajtani. SzUkeé ÉfejuÁrl'COirál a ta a Tanács falé. A 2-ik ponthoz hozzá lehetne irni, hogy ezen az értekezleten a Pártbizottság, vagy a Választmány 1-2 tagja legyen jelen. Javaslom továbbá* 1./ Az üzemi pártszervezetek foglal kozzanak a tanácstagokkal és gyűjtsenek \ a* üzemi dolgozóktóo bírálatot, amit kritika formájában jutassanak el a Pártbizottságon keresztül a Tanácshoz. 2./ A Választmány tűzze napirendre a Tanács munkáját. Egyetértek azzal is, hogy e Tanács költségvetését megtárgyaljuk. Szükségesnek tartom a mosta­ni határozati javaslatokhoz határidők megállapítását. Molnár elvtársi «Toicnlíős"ennek a kérdésnek a megtárgyalása azért is, mert egy sor elvi kér­dést tisztáz. Most látom én is mennyi hibi t követtünk el munkánk során, a­­mikor aprólékos munkájába beleavatkoztunk a Tanácsnak. Az a véleményem, hogy Pértválasztmány nem megfelelő munkája felvetette a Tanácson belül tnesou­­tatkozé nem megfejelő vezetést. A Tanácsban kritikátlan szellem van, mert bár meg van ugyan mondva a vélemény, de ez egyszerűen nincs tudomásulvéve. Nem eléggé lett itt felvetve a felelősség a Tanácson1 belül. Bér el vannak osztva az osztályok Takáoo és Vigh elvtára között, mégis az osztályvezetők mástól le kaptak utasításokat, persze &z nem elsősorban a választmány kérdé­se, hanem a Tanáni.on belül'a'vezetők kérdé sé. A Pártbizottság és a Tanács viszonyával fcs'pc'sol atban szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a helyi állami szervek vezetői tartoznak felelőséggel a k$r.Pártbizottság felé, mint kommunisták is, a Tanáén munkájáért felelős a Pártbizottság. A határozati javat,latot ne fogadjuk el, hanem tárják fel abban bz elvtáraak Tanácson belüli kommunisták tubáit is. El kell érni, hogy a Tartca vezetők se nyúljanak át egymás feje felett. A Tanácson belül legyen rendes ere, itve pértaktiva tartása, s ott & Ao-5o élt társ előtt a legfontosabb elvi kérdéseket tisztázzuk. Oevaslom- továbbá megnézni Vigh elvtárs elfejelted gát, mert nec lehet 5-6 raj . pontént , vagyis mindennap értekezleteken is részt venni ée a Tanácsot ie i­­rányi tapsi. || irt' | ' te _ ■ . . .'.V ■ 2 ./ : " '.::őővy;te ■■■ ■■ Szemanek elvtársi NéLány se’ő’iT V’T'á n’ács tömegkapcsolatairól szeretnék szólni, Komoly javaslato­kat kap a Tanács & tömegektől, ha ismertetve van a dolgozók előtt a Tanács munkája, s annak jelentősége. A baj, hogy hiányzik ez az ismertetés és e do] gőzök nem ismerik & Tanács működését, á tanéc ebe számolókra igen rossz a noz* sitáe, ami magával hozza biz nyos fokig a rossz hangulatot ia. Pegifceni keli továbbá azon, hogy a tanácstagok elméleti színvonalát emeljük, mert a beszá­molókon bizony sokszor meglátszott ennek hiánya. mgp elvtársi X"vTta ie'TTzonyitotta, hogy helyes volt a Tanács munkájának a napirendre tűzése. /. vita közben kialakult, hogy a Pártbizottság irányítására a Tanács felé mégis C3ak szüksőg van. Amikor a Tanács szót kimondjuk, akkorlényegé­­ben a Tanácsba küldött kommunistákról van sző. Persze helytelen volt az is, hogy eddigi munkánk során közvetlenül a Tanácsot irányítottuk és nem a Ta­nácsban dolgozó kommunistákat. :rt‘. - ’ ' * ’ I " | (1 fi U ■■ MHft

Next

/
Oldalképek
Tartalom