Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.107.a/3)
1954-02-18
I ', r nő felé irányítom. A legtöbb vonatkozásban megn ut&tjcozott ' egyrészt apárttitkár lejáratása - az ..tendencia jpi Krascsenicsné elvtársnővel e yütt a többi vezető rász kről egy közös erőfeszítésbe mutatkozik meg, hogy ^Is'^sorbpn a párttitkárt szeretnék egy alantas beosztásba beáll,itcfni. Ez megfelel a közért központ vezetőjének Sojjjlsi eírtáré véleményével. \ Az ittenihelyi lejáratás megmutatkozik pl. a legutóbbi időben Krascsenicsné elvtársnő nem a Horváth elvtárs által rámutatott hibákra, vagyis arra, amire Horváth elvtárs figyelmeztette Krascsenicsné elvtársnő. Krascsenicené elvtársnő nem kívánatos elemek között^a.párttitkárt nem egészen pártszerű en felelősségre vonta.ás utána a párttitkár bebizonyította igazát Krascsenicené elvtársnő ezt kissé nyájasan tudomásul vette, a lejáratás ténye ne gtörtént és ezen ilyen módén nem segített. A másik az a lejáratás Krascsenicené elvtársnő részéről, ami a pártszerütlenség figyelmét is kiemeli, hogy amikor itt szavakban többször hangoztatta, hogy szó ssincs arról, hogy ilyen törekvései bánnák a Közért Központ vezetője mégis bellivatta Horváth elvtársat, ahol felhívták a figyelmét, hogy /~\ keveset tartózkodik a munkahelyén arról szó sem volt, hogy Horváth elvtárs este, amikor Krascsenicsné elvtársnő közvetlen munkatársai hamennek Horváth elvtárs késő estig rója a közérteket és végzi a párt által adott megbíza tásokat. Ez a • kétféleség ami megmutatkozik ezen a téren ez me gint csak elsősorban az itteni közért vezetőségtől indult ki és fel kell tennem a kérdést olyan értelemben is, ha ilyen irányban halad a munka a közért központban és ha Krascsenicsné elvtől snő ..a kér, PB. részéről van megvbizva, mint a PB. mellett közvetlen dolgozó munkatárs, felmerül a kérdés vajon Krascsenicsné elvtársnő ilyen magatartása összeegyeztethető e azzal a megbízatással melyet a PB. adott. Pesta elvtárs: A kér. Tanács a Fürj utcai helyiséget kiutalta lakás céljára, ugyanakkor a kér. Tanács egészségügyi osztály panaszkodik, hogy a bölcsödét nem lehet fejleszteni. Ezt hely eleniti. A MÓM. bölcsődéje, amikor megnézte a tanács azért nem volt betöltve, mert sok gyermek v.olt, akinek helyében helytelen lett volna más gyermeket felvenni. Böszörményi elvtárs: A szocialista egészségügyért mozgalom,.amely a kórházakban sem túlságosan erős a körzeti' orvosok felé nem terjed ki Nincsen olyan szerv, amely a körzeti orvosikkal érdemlegesen foglalkozna. A kér.PB. iükr tűzze ki ezt a kérdést egy brigád munkájának kivizsgálására. Helyes lenne a kerületet felmérni. Gergely elvtárs: Érdemleges az a haladás, melyet a tanács egyes területen elért. Minőségi téren kéne javulást elérni, mert vannak még lemaradások. Osztály szempontjábélhogyan értékelik az uj szakaszt?Az uj pártszervezetre igen sok feladat vár. Azt hiszi, hogy Sinka elvtárs ezt a feladatot igen jól el tudja végezni. A színvonalas oktatásra is nagy súlyt kell fektetni. Eddig nem volt a TSB vezető, nem tettek lépéseket a tömegsport felé. A szórakoztató helyekkel a Tanács nem foglalkozott eléggé. Ez valóban a rossz élemek gyűjtő helyeivé vált. Válasz: Lombos elvtárs: A hulladék anyagok megtakarításával kapcsolatban csak olyan anyagot vesznek, amelyre a lakósságnakszüksége van.Felhasználják a vas és az acélé ulladékokat is. A Tanács munkájá/? bán van javulás,de van olyan terület is, áiol nem tudnak / ..... . , . , .. i s \ ' ■- ___ . • _ __ ______ _____.__;__.!!; . . ___1____...................< *_ - 11 -