Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.107.a/3)

1951-05-21

A Központban gyenge létszámú népnevelő gárdát lát^-ott. Maga részéről helyesnek tartaná a vasárnapi agitációt. * Béres elvtárs: r X Hiba, hogy a gyűjtést a Pártbizottság és az alap szervek túlságosan az MNDSZ ügyének tekintették. Nem érzik azt, hogy ezért elsősorban a pártszervezet felelős. Nem lát­ták, hogya pártszervezetek, amelyek elmulasztották eddig az MNDSZ segitését, modt pótolni tudták volna. A titká­rok sorozatosan hivatkoznak arra, hogy erre vonatkozólag nem kaptak megfelelő, konkrét utasitést. Itt tényleg ezen a téren van a hiba. Nem határoztuk meg elégj világosan a feladatokat ahhoz, hogy azok végrehajtását ellenőrizni is tudnánk. Először a népnevelőknek kellett volna agitációt inditani a nemzetközi helyzet ismertetésére, és ezen keresztül ismertették volna a koreai helyzetet. A gyűjtést magát utána az MNDSZ aktivált végezték volna. Hogy a Pártbizottság mennyire nem tekintette a maga ügy#­­/-n nek ezt a munkát, példa rá Gyökér elvtárs fölszólalása, aki a vasárnapi elmaradt agitációért az MNDSZ-t okolja. Helyesnek találna vasárnap egy erős agitáció beindítását a nemzetközi helyzet ismertetésére. Hiba, hogy a néénevelők, a pártszervezetek nem mernek fél lépni az ellenség ellen. Hiba, hogy a kér. megkapta a penzumot a budapesti MNDSZ-től és ez nem lett alapszervete­­re szétosztva. Hiba, hogy pót jegyzésekre támaszkodnak, ami a rossz politikai előkészítő munkának a következménye, Nem beszélt Erdei elvtársnő a vasárnapi Szabad Népben meg­jelent kormányrendeletről, a mők munkába állításáról. Ezt is föl lehetne használni agitációban. Ennél a munkánálszintén fontos a kommunisták példamutatá­sa. Ezzel kapcsolatban ^határozati javaslatnak javasolja: 1. A Pártbizottság hivja össze a titkárokat és adja meg a kellő szempontokat és útmutatást, hogy hogyan segít­sék az MNDSZ-t. 2. A PB hibja össze a tömegszervezetek vezetőit, beszél­je át velük újra a kérdést és adja meg a politikai és gyűjtési szempontokat. 3. Az MNDSZ vizsgálja felől a kiadott bélyegeket, határoz­za meg üzemenként, hogy Ft. értékben mennyit kell eladni­­ok, ezt beszélje át az üzemi MNDSZ felelőssel és a párt­titkárral. 4. Vasárnapra szervezzen agitációt. Főleg a nőket kell be­vonni. Erről értesítsék a zalapszervi titkárokat is. Az agitáció tárgya lesz a nemzetközi helyzet ismertetése. Erdei elvtársnő: ........... A komm.példamutatás valóban nincs meg. Béres elvtárs hoz­sászólásával egyet ért és helytelen volt, hogy a penzumot nem beszélték át a Pártbizottsággal. A többi ker.hez vi­szonyítva nem is áll olyan rosszul a gyűjtés.- A Szülői Munkaközösség nem akarja kivenni a részét a munkából. A Pártbizottság elfogadja a Béres elvtárs határozati javaslatait a koreai gyerekek gyűjtésére vonatkozólag. ^ “ 8 \ V 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom