Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.107.a/3)

1950-02-18

-8-e*ó szűrükről nagy hiba. Amikor a kerületünkben van az ka or szág korházi ágyainak 9 Í» akkor nekünk ezen a téren a kezde­ményezőknek. kellene lennü k úgy azEgészségügyi szakszervezet mint a Népjóléti Minisztérium felé. Es mi ezt nem te tűk nem adtuhk javaslatokat, tízen a területen helyre kell hoznunk a hibát, azonban vigyáznunk, kell, hogy-a MQBÍ-ot egyetlen termelik üzemünket ne hanyagoljuk el. & ‘ \ Salc_elvt_ársB.ak uröramel fogadtuk, hogy a MOM áolgoa»i, lél- Ttesedéssel fogadták a K.V. határozatát^ ) Meg kell szüntetni már a MOM-ban a szektáns szefl^met. Ehhez a K.V. határozat is segitaég lesz. érdekes és fontos a tagjelöltek nagy arányú jelentkezése a MOM-ban, ezt a árt vezetxö szerepének megszilárditását mutatja. Azonban alaposan meg kell néznünk, hogy kit veszünk fel a xártunk tagjelöltei sorába, , A ártszervezet a MOM-ban nem adminisztrált ez súlyos hiba, azonban 3a túl adminisztrálás is van, hanem a Pártszervezeten belül akkor az üzem vezetésben, a verseny irodája, a toerseny eredmények nem tudni hány példányban készülnek és hová ke­rülnek. Jo lesz utána nézni és nem szabad a K.V. határozatát _ leszűkíteni leszorítani a Pártszervezetre, hiszen a bürokráci: kérdésében éppen az állami és egyéb hivatalokban van szó. Vitába szálsz, hogy nem a áKDtakxá párt demokrácia megsérté­se amikor,te agyon beszéled az értekezletet, de az, mert igy a többi elvtárs nem jut szohoz és nem tudják a véleményü­ket nyilvánítania Helyes a munkaversenyben a bürokrácia kiküszöbölése. Vannak eredményeink azt mondod és nem említettem ükét. A"em említettem, mert nem használtuk ki őket és nem támaszkodtunk rájuk. így például a november 7-i kivonulásnál 2.qoö embert akartunk mozgositani és nem is tettünk nagyobb erőfeszítése­ket. A kivonulásnál 4«ooo ember' jött el velünk a Csörsz park­ba. Ez mutatja a kerület hangulatának megváltozását azonban mi ezt nem használjuk ki, Es ennek az értekezletnek a célja inkább a hibák feltárása volt. A munkaterületén mutatkozó oppotunizmust élies szemmel kell kisérni és figyelni. X--. Az üzemvezetsögével az öszhangot meg kell termteni és ebben a kérdésben is a Szovjetunió példájának kell előttünk le­begnie. A népnevelő munkáról és az éberség kérdéséről többet kellett volna beszélni, jobb kritikát kellett volna adni róla. G.aram_ elvtárs nőnek A klerikális reakcióval eddig nem foglal­koznunk, pedig igen fontos terület. Meg fogjuk találni a mód­ját, hogy támadásba lendüljünk át mi a reakció ellen. , elytelenited a letolást, de miért nem merted nyiltan kimonda ni, hogy helytelen -Béres elvtárs le tolás i módszere. Valóban én néha gorombán beszélek, de az elvtársakhak egy kis önálló­ság egy kis egyéni felelőség vállalással kellene birbia és akkor nem szaladnának minden kérdéssel hozzám, hogy mi legyen a döntés.®ÉXSKŰSiSkíí¥3fiaK10fiyi5ffiNSCYaY3CStöa;áSYJ]§XY így kevesebb lenne a munkáé és nem lennék olyan ideges, nem beszélnék idegesen gorombán. Valóban igaz, hogy a mi kerületünkben a liberalizmus van meg nagyobb mértékben mint a diktatoriiakus irányítás. £reis_ich_elvt ár snőnek Az oktatásról beszélt. Hbba volt, hogy a mennyiségi olrtatíísra mentünk rá és igy a minőség háttérbe szorult. Hiba volt az is, hogy nem törődtünk a tömegszervezet oktatással. ^e^tkaj. £lvtársnak_ A K,*. határozata a közigazgatásra is feladatokat ró. A tanácsok választásáról foguk gondoskodni, hogy jó elő legyen készítve. A Szabadságharcos szövetség bajain másképen fogunk javítani. ____________________________________:_______________ff ____________,____________ i ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom