Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.107.a/3)
1950-11-03
-loé Böszörményi elvtársi Az alapszervi taggyűlésekre vonatkozólag nem ért egyet az ellenőrzés kérdésével és megjegyzi, hogy ő nem lehet felelős egy olyan taggyűlésért amelynek ellenőrzését é nem hajtotta végre. Az aktiva ülésre vonatkozólag nem ért egyet Béres elvtárssal, mert szerinte az aktiva ülés feladata lenne a hangulatot kivinni, hogy taggyűlést tartunk és ugyancsak a szempontok kivitelére. Béres elvtárs: Nem tartja helyesnek a pártbizottsági tagok beosztását, ne parcellázzuk fel a Pártbizottságot, túl mechanikus volna egy-egy Pb, tag beosztása. Továbbá vannak olyan beosztott Pb, tagok akik nem tudnának a taggyűlésen elfogultságuk miatt közreműködni. Az aktiva üléssel kapcsolatban megjegyzi, hogy azzal csak az értekezletek számát növelnénk. Adjanak a resszortfelelősök a vezetőség felé jelentést és ennek a3apján készitse el a titkár beszámolóját. Példaként hozza fel, hogy az aktiva ülést nem minden alkalommal hivjuk össze nézzük csak meg, hogy milyen esetekben kapunk utasitást a felsőbb szervektől az aktiva összehivására. Velkei elvtárs: Csodálkozik azon, hogy az elvtársak leértékelik és azt hozzák fel, hogy ott vagyok a taggyűlésen és mégsem vagrok ott. Pl, Béres elvtárs is felelős a kerületérért és biztos van olyan alapszerv ahol még nem volt kint taggyűlésen. Nem érti miért jelentené az alapszerv vezetőségének lebecsülését ha a Pártbizottsági tágok csak két órát töltenének el az alapszervben. Ugyancsak nem ért avval egyet, hogy az alapszervi aktiva ülési ne segitené azxaktincaxTiiés a taggyűlést. 0 kitart e mellett a pont mellett, lombos elv társ: Azt javasolja, hogy a titkársági ülésen tárgyalják ki és azután hozzunk a vitás kérdésekben határozatot, Cservák elvtárs: Neki is az a véleménye, hogy a titkársági ülésen hozzuk meg a határozatot. Béres elvtárs: Nem tartja célszerűnek a titkársági ülésen való kivitatását és javasolja, hogy Velkei elv társ javaslatát a vitás két pont kivételével /Pártbizottsági tagok instruálás alóli felmentése és az aktiva értekezlet megtartásának elvetése/ fogadják el. Továbbá javasolja, hogy a PB, a Szervezési osztályt bizza meg a taggyűlés előkészítésével és adja meg a titkároknak a taggyűlés levezetésére szükséges szempontokat, Ezt a munkát az instruktorok ellenőrizzék. Aktiva értekezletet ne hivjunk össze, hanem ellenőrizzük, hogy a titkár gondoskodik arról, hogy a lo-es bizalmiak foglalkoznak—e a tagsággal. Továbbá a titkári beszámolóról jelentést tenni a végzett és elvégzendő teendőkről. Ennek alapján elkészíteni a beszámolót és a taggyűlés elé vinni. H ö t á rz a t; —---------------~a PB. Béres elvtárs által előterjesztett javasDatot elfogadta 2 szó ellenében. 1 7 | i : . A