Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.107.a/3)
1950-01-20
Rajk és bandájának a munkája is, bizalnutlanaágotot igyekezett fokozni a szocialista építéssel szemben és ezzel akarták megakadályozni az értelmiség aktiv részvételét az épitö munkában. Párt A m± politikáik ekkor az volt, hogy az értelmiség hozzánk közelebb álló részét megnyerje, az ingadozókat közelebb hozza. Az ellenséges elemeketupedig meg semmisítse. Ez a helyzet megváltozott. A Párt által elért sikerek gazdasági téren, a stabilizáció, a 3 éves terv, mindenállitással ^ szemben hatalmas eredményekkel végzőitek. Politikai téren lelepleztük a hazaáruló ^agyFerencek, Mindszentiek ellenforradalmi kísérleteit, majd a legveszélyesebb ellenségetfíajkot és bandájs ját mégsem..isitettük, A béke tábor erejének hatalmas megnövekedése és egyre re fokozódó sikerei megmutatták az értelmiségnek, az erőnket és megmutatták azt, hogy ffélkitüzesein reálisak és végrehajthatók, ^lehát vereséget szenvedte^ mind azok, akik a múltat ^ akarták visszahozni, és Ma az értelmiség is meggondolja, hogy arra a szekérre kapaszkodjon-e fel amelyik a pusztulásba viszi öt, vagy pedig együtt haladjon,velünk a szocialista tarsa-6 (r / ■ V- 3