Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.107.a/1)

1950-06-04

A tagfelvételi zárlat felöl rületttnkbe f elvettünk 18o tagleJá®^^ és 7£ tagot. Ez a szám kevés, de egyben sok is. Kevés, mert a felvételeknél nem érvénye­sítettük Pártunk útmutatását, hogy a dol­gozók legjobbjait hozzuk a Pártba, Ezen tó a téren különösen nagy mulasztást köve­tett el a HÓK, Pártszervezete. Mert igen kevés a jól doglgozó egyéni versenyző száma a tagjelöltek között ]_ ___________ugyanakkor a MQM*. Pártszervezet 53o tag- . ja közül, eeak 356-an vesznek részt az egyéni versenyben, De hibát köveitek el az Építőipari Párt­­szervezeteink is, ahonnan eddig,mind­össze 4 tagjelöltet vettünk fel, És Így ^ értendő az is, hogy sok is amit f^vetMnl mert akiket viszont felvettünk,1 nem a munkáéosztály legjobbjait vettük fel sok esetben és Így a felvételek ahelyett, hogy javították volna Pártunk szociális összetételét, rontották. Az egyetlen kérdés amelyben ezen a téren helyesen jártunk el, hogy a felvettek közül túlnyomó többségben vannak a fia- • tálok, Hm

Next

/
Oldalképek
Tartalom