Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.106.a/5)

1950-01-02 / építkezési

tó dót a kanális hiánya-miatt nem tudnak készíteni. A MÍJSOáz nem tesz eleget a vállalt kötelességének. A KÍKOSs a munkáját ugyan u_. folytatja mint a KLhOSz határo -á.ta előtt. Változtatni egyáltalán vagy csak nagyon keveset változtatott rajta. így vágunk a szemináriumi előadásokkal isi Az előadókat csuk ígérik, de nem adják meg. Kéri e Pártbizottságot, hogy a kérésüket mielőbb orvosolja © szállásokkal, ! a szemináriumokkal kapcsolatban. Vizé.:dT.Ő A. V. : Jó voln.-, he a vidéki építkezésekre kivinnének népnevelőket, mert az ittlé­vő dolgozók még a véleményüket sem merik nyilvánítani, teljesen magukra, vannak hagyva, felvilágosító munkában nem részesülnek stb. Budaörsi építkezés : a szervezés terén nagy hiányos-:ágok vannak. Nagyon örülnek annak, hogy az üzemi népnevelők .kifognak menni. A szervezés hiányosságét as ujjonan megválasztott vezetőség tapasztalatlansága és s kezdéssel járó nehézségek okozzák. Az építő ipa mák meg kellene azt adni, hogy legyen e y olyan párt­­titkár, .„ki teljesen függetlenítve lenne, aki idejét * dolgozóknak tudná nyújtani. A szálláshelyeken a dolgozók azt mondták, hogy ez istálló és nem munkás szál-.-l, lás. Itt jó ne nevelő munkával meg kellett világit..ni, hogy a népi demokrá­cia foglalkozik ezzel a kérdéssel és a hiányosságokén javítani is fogunk. A dolgoz.le figyelmét felhív uk a cement zsákok gyűjtésére és meghatároztuk azt, hogy egy-egy cement zsákért mennyit kapnak. Azonban az összeget csak megígérték és nem fizették ki. Sz nagy felháborodást váltóti ki a dolgozók­ból. Kéri, hogy az ígért összeget a cement zsákokért az illetékes fórum ne cs~uk ígérje, hanem valóban adja is meg, mert ezt a ..dolgozók a száll sokra lepedőre ,és pokrócra akarják beruházói. A tervfelbontás hiányos. Nagyon sok helytelenség van az építkezéseken & bér;-zése rkel kapcsol... tban. A béres© lássál, v. norma csalás sál kapcsoló t bah valamint műszakiak felületessége folytán két súlyos eset történt náluk, a beton teljesen cement néljgül keverték be, ami cca 60.000 Ft. kárt okozott. Ki most a felelős ezért ? 4, tervek darabonkén jönnek ki. így mu kafels.jánláit hogy xn tudnának tenni ? Véleményem szerint hiányzik a terv szerűség, A napközi otthonra vonatkozóiig. Az építő ipari dolgozó nők hov tegyék gye mekeiket. Késön járnak h-za. így megtörtént az, hogy Törökbálindon az ovó­­nő, mivel az anya a gyermekért késön ment, a. másik, nap már nem engedte a. gyermeket bevinni az óvodában. így nagy gondokkal küzdenek azanyák, mert annolc a parányi gyereknek ilyenformán <z egész napot vagy az utcán, vagy otthon felügyelet nélkül kell eltöltenie. Nem lehetne arra megöldástnta. lál­­di, hogy ,9 gyermekekre ott az építkezésen egy függetlenített nő felügyelne? ■ Jólesz elvtárs : az épiintézési dolgozók a pénteki fizetés után általába kedden jönnek oe. a kimaradásuk oka n ismeretlen." Itt ezen a téren népnevelő munkát kell ki­fejteni. A cséplési és írstási időre az építkezési dolgozók nagyrésze el akarja hagy ni az üzemet és csak ősszel akarnak visszajönni. Itt valamit kellene tenni, A béri eszül tségek a normások felül-, tes munkája, hanyagsága miatt van. Bodri elvtárs : azt hiszem, hogy egészséges volt- ez a mai értekezlet. Láthatjuk, hogy milyen komoly nehézségeik vinnak az elvtárs:.knalc az épi ‘.ke zéseken. Javasolom, hogy mindenhonnan a legérettebb elvtársak menjenek ki népnevelő munkára.Ne sajnálják az üzemi elvtársak itt a jó erőket. Nem véletlen az, hogy az üzemi pártszervezetek segítséget adnak - z épitke* zési pártszervezeteknek, az építkezési pártszervezetek még csak most teszik az első lépéseiket, támogatni kell az üzemi pártszervezeteknek z építkezés áz ágit prop. értekezlet árszervezés alatt áll, tehát akkor a propagandis­táknak egy napjuk felszabadult, .mikor az üzemeket lehet látogatni, v.,.la#i mint ellenőrizni. így azthiszem, hogy semmi akadálya nem lesz annak, hogy ezen a nspon -a propagandista elvtárs <k komoly munkát fej tsenek ki ...z épít­kezéseken, A norma kémessel kapcsol tban - hozzászólásokban sok panasz fordult elő. iái illetékes helyBB ezt 24 órán belül elfogjuk, juttatni ós' kivizsgálását kérjük az ügynek. Soproni utca 5oben a párttitkár előtár? azt mondtj, liogy a •MÉMOSZ még úgy „n az, mint ami volt ezelőtt " én ezt iei-*- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom