Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.106.a/5)

1950-02-06 / könnyűipari

Mladen pártm unkáénak a termelésben. élen Jeli járni. Február 2-ig sz összes- pártbizalmi elvtáreaknak versenyben kellett lenni. Itt meg­állapíthatjuk, hegy nem tartottuk be a határidőt. Ha minden pártmun­kás versenye „biztosítva lesz, azáltal megszüntetjük a verseny kam­­pányszerUsegét.Ha a határozatokat végrehajtjuk, tervszerűen végezzük munkánkat, a. gsz’intetjük a katapányszerüséget. Csak a Kábelgyárban történt meg, hogy kihívás történt a bizalmi értekezleten, vgy-egy feladat megoldásával foglalkozzunk a heti j .-Mentéseinkben. Általában a brigádok létesítésénél ia eredményeket értünk el. 4 Ifi brigád alakult, tehát az ifjúságnál az égé szeges lendület megvan, de nem fogjuk össze* Szuka'ges, hogy m:ndenhol a p;rtszervezetek irányít­sák és ellenőrizzék az ifjúság munkáját. Az ellenterv készítésénél lemaradtunk, csekély mértékben foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, A Franok gyárban készítettek egyedül a könnyűipar részéről* oelejtcsökkentés terén sem értünk el komoly eredményeket, belejtkiállitást meg kell szervezni. Műszaki értelmiség bekapcsolása sok helyen megoldja a selejt csökkentését. Vonjanak be a műszakiak a ©te megbeszéléseikbe fizikai dolgozókat éa fordítva. üzáltl meg fog sáinni a fal, ami még mo tis fennáll, - Állandóan fcglalkozni kell az üzemek közötti versenyekkel, rendszeresen kiértékelni. Sok helyen nincs ver­senystatisztika. Összegezve, a titkárok foglalkoztak a Központi Vezetőcég határozt:tá— val, átbeszélték a tömegezervezetekkel, vállalatvezetővel, de nem ügy, ahogyan kellett volna. Ez megmutatkozik a határozatok végrehaj­tásánál. *.t kell érezni, hogy he éloepat funkeionárusai vagyunk és ha őzt Bzemelőtt tartjuk, ju eredménnyel tudjuk befejezni az 5 éves tervet. Titán, Kovács elvtársi Foglalkoztunk a kérdésekkel, népnevelőkkel, mű­szaki értelmiséggel, de megfelelő versenykihívás norn tud kibontakoz­ni, mert még a munkamenet nincs kialakulva. Febr.25-ig van a határidő, hogy megkösse jUk a tervet. Tervf el bontása folyamatban van* ©> Meiur, Cziiaeth elvtársi az üzemben a Sztálini—műszaknál visszatartot­tak rendeléseket és úgy ugrottak ki. Az üzem rendelésekhez van kötve, igy egyenlőre nem tudjuk a emelkedést biztosítani. Ifi brigádot alakítottunk, de 4 tagja létszámcsökkentésbe esett. Ujabb rend Ikesés ugyan megakadályozta az elbocsátásukat. Kihívom a Franck gyárát üze­mek közötti versenyre. Pamuttextil, Balogh elv tára t Azt a hibát követtük el, hogy az üzemi Bizottság és „c. vállalatvöz tő munka tervét ö. szegezve küldtük be. Az üzeműnk március 12—re felajánlást tett és a jelenlegi versenyt ezzel öttSze kell Kapcsolni. Keves ifi van, aki kimondottan a termelő műn­kébe vesz részt. 2oo-as brigádok alakulása éo a régi brigádozorző­­déaek felújítása folyamatban van. Az ifiket külön brigádban csak mint leszeduket tudjuk beállítani, igy komoly vállalásokat nem tudnak tenni. A selejtkiállitás szombaton v/olt, nagy tetszést váltott ki. Hibát köveilank, ©1* hogy 1 maradtunk a bizalmi üléa megtartásával, de ezt a h^ten behozzuk, ho ;,y ez a verseny lendületét ne gátolja. Ver a enyk ih i vá a t intézett a . . amuttextil a textiles üzemekhez, de vá­lasz meg n m ka ott. Irama, Beregi elvtársi A irama vers nybizottság még -szombaton elfogad* ta én elküldte a versenykihívást. Az ütemtervet kidolgoztuk, az ÜB ' jól működött, lefektette az üzcm keresztmetszetét, de“határidőt és felelőst nem jelölt meg, igy vissza kellet adni, ami hátráltatta az ismertet eset. A müsznkiakkla ir leértettük a Központi Vezetőség ha­tározatát. A munka terv hiányossága, hogy nincs eléggé konkretizálva ue vannak olyan kérdések, amiket csak általánosságban veti nk fel. , 3_________ a z ;J )-2-

Next

/
Oldalképek
Tartalom