Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.106.a/5)
1949-02-22
J Zik. gal. Amikor a szovjet ipari vállalatok saját maguktól vonták el a nyersanyagot azzal, hogy nekünk nyersanyagot szállítottak, *i núr ezt ne® fogadhatjuk el. V szükséges nyersanyag egy részéi) a Szovjet Unióból násik részét nyugatiéi lijkgll j \ bészerezzük. A nyugati kapitalista országok azonb n nem szívesen adnajLjgM^lfll]g.L .a—A nyersanyagot és igyekszeneK Mindenben neggátolni demokratikus őrs águnk fejlődését. Ha az egész iparunknak a termelékenységét nézzük, megállapíthatjuk, hogy az 5 hónapos tervet 3$>üal teljesítettük túl. Ha az élelmiszert kivesszük bélőle, akkor csak 98 % a teljesítés, az 1938 -as termelékenysétet 18^üal teljesítettük túl az 5 hónapos terv iaeje alatt, T.th elvtárs ezután számszerű a datokát közölt a verseny ideje alatt forintban elért teljesítményekről. Ezután a nunKaverseny elindulásától kezdve közölte az elért százalék teljesítményeket. Megjegyezte azt, hogy a verseny nem úgy indult ahogy kellett volna, mert nem volt jól megszervezve. De ennek ellenére is a dolgozók nagoym szép eredményt értlsk el, aniért dicséretet érdemelnek. nogy fel tudjuk mérni a következő munkaversenyt ehhez viszonytinajuk azokat a kívánalmakat, amiket el akarunk; érni, akkor az ipfMtra még nagyobb teljesítmény vár. Az iparnak 9ojí-a állami kezelésben áll. Az ujjonnan államosított ipari üzemekben a régi kapitalista csőkévé*,, eket fel kell számolni. A haszonrészesedést, amit le kell adni, ne fektessék bele nyersanyagban. Vannak olyan üzemek, ahcl a nyers anyagot nagyon felhalmozták, máshol viszont hiányában vannak ezzel a termelést természete sen gátolják. A hároméves terv teljesítését a munka intensivitásáv&l és az uj gépek báállitásával Y" igy xkszünk elérni, amit tervszerűen Rajtunk végre, a beruházások eredménye hozzájárult, hogy a termelékenységet felemeljük. „z 5 hónapos tervnek ideje alatt megállapíthatjuk, ho„y a tér.elékenxsegümk olyan negasrá emelkedett, hogy az egy főre eső termelékenységet is túlhaladta, az egy főre esőt termelékeny ségümk érté,.® a 38-as fölé emelkedett minimálisan, annak ellenére, hogy a gépek elavultak, mert volt egy olyan part, amelyik politikai nevelést tudott adni,.ami megváltoztatta a dolgozó k I viszonyát a termeléshez. Tervszerűen kell termelni, a tervszerű termelésben pedig a szervezettség a döntő. Nemzeti vállalatok ekeletkeztek. Megszűnt a Nik., és a Mág. Ezek a szervezetek azért kellettek, hogy a jobboldali Szoc.Demektők el tudjuk ragadni az ipart. Ez már nem felel. meg. Iparunkban most építjük a szocializmust. Garanciát kell tehát vállalni arra, hogy a termelést olyan formában irányítják, ahogy azt egy szocialista vezetőnek irányítani kell. A vállalat vezetőkért tehát nekjink kell felelőséget vállalni. Fontos hogy a vezetők szakmai kérdésekben is jól irányítsák az üzemet. £eg kell oldani azt, hogy egy féle gyártmányt csak egy gyárban gyártsanak. Pl traktort csak a Hoffer gyárban gyárthassanak. Döntő hogy termelésünk tervszerűen legyen i— rányitva. A haszokrészesedés leadás^ is döntő szempont kell legyen. Kihangsúlyozta hogy a terv csak akkor értékes, ha azt a dóig-, zók maguk készítették el. Lényeges, hogy 1949 termelékenységünk jó legen, hogy iparunk eiő legyen készitve azokra a feladatokra, amit meg kell oldani. Az iparnak a kiszélesítése mellett a 1. ezőgazdasági ipraunkat is ki kell fe leazteni. Második napirendi pontban kifejhette, hogy az 5 hónapos tervnek eredményevei milyén hatahatós eredményeket tudtunk ej érni. Az uj munkaverseny keli magával hozz^'egy hatalmas lendületű munkát, ami megteremti, hogy a szocializmust ,megépithessük{ Ezt azonban csak az öntudatos dolgozóknak ^önfeláldozó munkajavai érhetjük e„. A szocialista verseny a szocialista munka-, erkölcsöt vonja maga után. Kihangsúlyozta, hogy a Szovjet Unió aegitsége nélkül nem tudjuk volna elérni ezeket a nagy eredményeket, • Minden perc, amivel hamarabb tejesitjük a versenyt közelebb visa a szocializmus eléréséhez. A diósgyőri munkások által elindított munkaverseny cár szocialista Munkaverseny lesz. Az 5 hónapos verseny megteremtette a brigádmohgalmat, ez pedig megteremtette a szosialista erkölcsnek egyik alapját, az ifik különösen szépen megmutatták, hogy mit kell tenni. Kerületünkben a Frama gyárban egyszerre Jo brigád alakult. A munkaverseny eredménye az is, hogy 2^o élmunkás és ujitó körünk van országos viszonylatban. Azokban az üzemekben, ahol az élmunkáso és ujitók száma meghaladja a tizet, ott azon kell lenni , hogy ilyen körök alakuljanak, 5ooo brigád működik az országban és viszi a termelést. A* norma rendezés is döntő szempont volt olyan formában, hogy a dolgozók öntudata emelkedik. Az agitátoron minden dicséretet megérdemelnek. Ennek bizonyítéka volt a most megtartott második agitátor konferencia. A normarendezés meghozta a dolgozók számára a magasabb öntudatot. Hiba volt, hogy kizárólagosan a briégdokkal foglalkoztunk és nem foglal-r MA y . 3 _____________