Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.106.a/3)
1949-08-19 / Albertfalva/2
mm ? . A Pártunk, hosszú munka után felderítette a pártba befurakodott* \ trockistákat és nekünk is a magunk területén ell ke: ugyan ezt a munkát. A hibákat felszínre kell hozni, tudhatjuk, hogy a hibák eredete hová vezethező vissza. Pártun?""44 képviselői ma az egész dolg zj6ó nép ké viselői. Tehát fokozott éberség szükséges , hogy a nép érdekeit minden vonalon érvényre juttassuk. Gyűl lni kell az ellenséget éppen úgy, miht ahogy a Szovjet ember gyűlölte a fasisztákat és e gyűlölet volt rugója az ellenség megsemmisítésének. Az éberség vizsgálatában eddig csak a tehhnikai éberséget ellenőriztük, ez azonban csak az első .tt lépés volt. Az elkövetkezendő időben úgy politikai, miht ideológiai vonalon fokozni fogjuk ellenőrzésünket, mert az ellenség minden eszközt igénybe esz, hogy munkásosztályunk és parasztságunk soraiba bevigye az ő céljainak megfelelő szellemi és polik tikai irányzatot. Ennek megakadályozására fokozottan kel1_foglalkozni funkción riusaink párttagjaink de még a párton kívüliek politikai és elméleti kérdéseivel, Fokoznunk kell a jövőben szernin riumainkon az el életi éberséget. Aki sem politikai sem technikai vonalon nem gyakorolja az éberséget az az ellenséget szolgálja. A harcban a hadititkok elárulása halált jelent. A mi hadititkainknak el árulása sem marad megtorlás nélkül. Meg kell tehát torolni minden hanyagságot lazaságot amely munkánkat eddig ■ hátráltatta annál is inkább mert ez Központi Vezetőségünk határozata. A határozat végrehajtása Xá ala t súlyos hibákkal találk ztunk. A Röjk banda leleplezése után sokkal keményebben fogunk fellépni a hanyag és laza munkát végzőkkel szemben. Az EMAG-ban pl. egy ittas portás n keresztül könnyen juthattunk be az üzem területére. A mi ellenőrzésünk célja az veit, hogy neveljünk. Az A. Vegyigyárban a fegyelmi jegyzőkön veket teljesen szabadon hagyták heverni az irodában, ez volt a fegyelmezettlepség és hanyagság legnagyobb foka. A pártbizot ságon belül egy kivételével ilyen eset nem volt. A Permelgyárban már egy hónappal ezelőtt fényes nappal elhoztunk egy fontos pecsétet, a kulcsok benne voltak a zárakban és már ek or felhívtuk a figyelmet a technikai éberségre. Négy üzemben találkoztunk ilyen súlyos hibákkal és a fártbizof: ;ág leszűrte ezekből a tanulságot és a kört vetkező határozatot hozta; Técsi János elvtársat akinél többszöri figyelmeztetés dacára _ a helyzet nem változott az éberség gyakorlása ter£n m /rovásban részesítette és javaslatot tesz a Vegyipari szakszervezetnek funkciójából való leváltására. Sági Ilona elvtár. nőt az A. Vegyipar M.D.iV titkárát megrovásban részesiti amiért pártokmányokát szabadon hagyott irodájában. Kiss Gyula elvtársat a Permel vállalatvezetőjét szigorú megróvásban részesítette. Ezek a fegyelmi határozatok nem azt jelentik, hogy a Part ellenséges magatartást tanusit ezekkel az elvtársakkal szemben han ;m rá mutat hibáikra és modot ad azoknak kijavításába. A P.B. az éberség kérdését továbbra is napirenden tartja és az ellen/crzést á nap minden órájában gyakorolni fogja. A lazaságot, pártszerütlensó. et és fegyelmezetHanságét a jövőben szigorúan megfogja torolni. Az ellenőrzés a vállalat vezetők dolga is a saját munkaterületükön. A Magyar Né,.köztársaságban külön sen nagy súlyai kell érvényre juttatni az egyéni felelősséget és az észlet hibákat azonnal ki jeli javitani. Pártunk tagjainak kel] elsősorbáh ébernek lenni, mert Pártunk vezetője Népköztársaságunknak. A párttitkok er.yet jelentenek az állam titkaival és azoknak elárulásjü egyet jelent, gyakorlatilag. A Szovjetunióban biroság itéli el az ilyen párttitkok elárulását. De az ébe séget ne félelemből gyakorolja senki, hanem a Párt és a dolgozó nép iránti szeretetből. Felhívja a vezetőségek figyelmét, hogy Rákosi elvtá s május Jl-i beszédét újból tanulmányozzák át. Szervezzék meg a rendszeres ellenőrzést és a Párt vezetőségi tagok ellenőrizzek egymást. . / . / —-MM——— ——————— ■"* 1 ' ' ■ i a i „y,,,■■■————> — ■■■■■— ' m — w.m» n