Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.106.a/2)

1953-08-27

sm , * ,, ^ é f ' »- 21 - ü . * Szép feladat pedig azért, mert a szocializmust úgy épitjük tovább, hogy a dolgozók közvetlenül, mindjárt érzik a szocialista épités áldásos hatását. Rendkívül szép feladat elvinni a párt, a kormányprog­ramra ot elvinni minden Üzembe, minden hivatalba. Minden hol a fel­világosító szaval: nyomán szaporább lesz a munka, meggyorsul az épités és a legegyszerűbb munkás is látja, hogyan függ össze az, ő szorgalmas munkája a szocialista, épités tervének megvalósítá­sával. A kommunistákat az jellemzi, hogy szavaik és cselekedeteik egymástól elválaszthatatlanok. A határozatok, tervek, utasítások megvalósítása azon múlik, hogy mi kommunisták, párttagok egységé­rt 3en magunkévá tegyük 03 ami a legfontosabb dolgozzunk, harcoljunk végrehajtásuk érdekében,. Elvtársak! A Központi Vezetőségünk és a Budapesti Pártbizottság is őszintén és bátran feltárta hibáit és fogyatékosságait. A kerületi Pártbizottság is igyekezett a saját területén a leg­kirívóbb hiányosságokat és hibákat feltárni.Arra van szükség, hogy minden pártszervezet, pártbizottság, minden kommunista a dolgozók legszélesebb rétegének bevonásával bátran tárja föl sa­ját hibáit, hiányosságait. Arra van szükség, hogy időt, fáradsá­got nem kímélve, magyarázzuk meg a párt és kormányprogrammot, l.ent éljünk a dolgozók között, hallgassuk meg a dolgozók jogos panaszát és sérelmét. Minden kezdeményezésnek, a hibák bátor feltárásának és annak kija­vításának: álljunk mi kommunisták az élére. Előre elvtársak a pártszervezeteink politikai és szervezeti meg­erősítéséért, a párt és a dolgozók legszélesebb rétegének elsza­kíthatatlan barátságáért! áa ■— ---------------■ ül : ...... g f " 'r - ——------------------­­­­— 1 >■ ■■ ■ ■ —- -- — ■ ——'—T" I . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom