Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.105.a/5)

1954-11-08

■ ■ '•? é Ttt szintén meg kell teremteni az előfeltételeket a munka folyama­tossága, a zavartalan termelés biztosítása érdekében. Ez azt ered­ményezi, hogy a munkások nagyobb kedvvel dolgozna.: éa több lesz a borítékban is. Nagyon helyes az az intézkedés, hogy nemcsak a legyár­tott, hanem a leszállított áruk után i3 kapják a prémiumot a munká­sok. Tg;/ nem tudnak senkit félrevezetni, de becsü3e tes munkával is kiérdemlik a jutalmat. Az itt elhangzott hibák és hiányosságok gyakran adódnak abból, hogy az agitáció szinvonala nem áll azona szinten, ahol kellene. Itt uta­lok Békési elvtársnak az oktatásról elmondottakra. Nagyon fontos kép­­dÓ3 az oktatás, éppenezért volna egy kérésem a Pártbizottság felé. Akármilyen rendezvény von, körültekintőbben végezzék el a munkát. Egy napon, két rendezvény ne legyen. Ma megjelentem a titkári értekezleten, de a konferenciáról elmaradtam. Azért jelentkeztem az oktatásra, hogy tanuljak. Ismételten kérem az elvtársakat, hogy a jövőben körültekintőb­ben szervezzék meg mindenirányu rendezvényüket. ^ ^ C z i n elvtársnő: mm mm mm mm. WMWW m* ^mrnmrnmm mm mm mm mm ém | . • jx ’ te . .• ■■■’■• ’ ' é'(" F ,.7> ..... . •• . ..’• ■ . ■ 1 • . • ' .T ' Két kérdéssel szeretnék foglalkozni. I ; '■■■ ■ /PPP /,P'P : . , ;YiYgPP'7P7 fififiiíPyA/P. fi-fi.fi/’fi, PA Y.-:';/.Y''jéP. 1./ A hiba az volt, hogy az elmúlt 4 év' alatt sem fektettünk elég 3Ulyt arra, hogy a Tanácsot, mint hatalmi szervet ismertessünk, hanem i általában ismertettük a Tanács apparátusát. Arról volt szó, ha a Ta­nácsról beszéltünk, hogy előtérbe állítottuk magát a Tanácsot, ós nem I úgy beszéltünk xróla, mint hatalmi szervről, amit lényegében maga a lakosság választott. i ' ‘-.te ;tate'teA yte'-.'te-te’' ' ) j ' 2./ Az agitáció során beszélünk a Tanács kettős jellegéről: a Tanács, mint államhatalmi szerv, és a Tanács mint tömegszervezet. Az volt a tapasztalat, hogy ezt a kettős Jelleget nem értik tiszták. ^ Balázs elvtárs: A Tanács államhatalmi és államigazgatási szerv jelentőségéről. Nekünk ezzel a kérdéssel valóban igen sokat kell foglalkozni. Az ellenség erősen.működik. Túlzott követeléseket támaszt a Tanács-a1 szemben. Ahogy ^ékési elvtárs mondta nem egy .esetben sikerrel működik. A lopá­sok bűnözések száma igen elszaporodott, és egyik-másik helyen, ahol kommunisták dolgoznak, látják, vagy hallják az ilyen dolgokat és nem hívják fel a Rendőrség figyelmét. Eddig a belügyi szervek sem foglalkoz­tak elég mélyen és behatóan ezekkel az emberekkel. Ezt jóvá fogjuk ten­ni és a jövőben igen szigorúak leszünk, de ehhez az elvtársak segítségé­re ia szükség van. Az üzemekben ezek az ellenséges eleme/nyiltan uszí­tanak. Becsmérlik az állami- vezetőket, igyekeznek lejáratni a pártot és a kommunisták nem állnak a helyükön, hogy ezt megakadályozzák. Nem lát­ják eléggé a jóindulatú, épitő bírálatot gyakorló dolgozók, és a lázitó rendszerellenes elemek közötti különbséget, mert ezek az emberek - ért­hetően - igyekeznek leplezni magukat. Nekünk meg kell találni az ellen­séget, a dolgozók között. Nem elég kemény 'és erős a mi dolgozóink hang­ja ezen a területen, tan egy pár üzemünk, ahol ezen a területen hibák vannak, itt van pl. az üzemi sajtó kérdése. Nem foglalkoznak eléggé a tanácsválasztás jelentőségével. Ez most egy harci kérdés. Nekem az a tapasztalatom, a jelöl "gyűléseken, hogy az eredményeinkről nem beszélünk eléggé, mintha nem is lennének. Nem szabad ■lfeledkeznünk arról, hogy , ezt az országot romokból építettük ujja. ____ t/_____________ J- 11-

Next

/
Oldalképek
Tartalom