Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.105.a/4)
1952-03-29
A dolgozóknak a versenymozgalomba Jd való be bem vonása azt eredményezte, hogy január hónap első 2o napjában a tervet kb. Ao-45$-ig teljesítettük. Ekkor Indult meg komolyabban pártszervezeteink, szakszervezeteink felvilágositó, ill. szervező munkája a dolgozók között, bár ez a munka a dolgozók lendlilete mögött elmaradt. Ugyanis Budapest több üzeméből a dolgozók kezdeményezésére felajánlásokat tettek a dolgozók Rákosi elvtárs közelgő születésnapjára. Ez az alulról jövő kezdeményezés azt mutatta, hogy a dolgozók szeretik a Partot és Rákosi elvtársat, s ez a sxsrTHfc szeretet megnyilvánult a termelés emaléséosn. n 'Pártszervezeteink bár késbe, de hozzáfogtak a verseny politikai munkájának a végzéséhez, ugyanakkor a szakszervezetek* is erőteljesebben megkezdték versenyszervező munkájukat és januárbán az utolsó lo napban ez a kialakult versenymozgalom a dolgozók szeretető, Rákosi elvtárs iránt, segítette hozzá az üzemeket, hogy januári tervünket teljesíteni tudtuk. '8jX> pártszervezeteink ée a szakszervezetek előbb figyelnek fel a dolgozók kezdeményezésére az 51- es évi versenylendületet megszakítás nélkül áttudták volna hozni az 52-es tervévre, akkor sokkal ^ szebb eredményeket érhettünk volna el a januári >< terv teljesítésében. ) —í ■ n,J r ■' • r x\ i