Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/4)
1950-10-29
T 7 I ' -----1 I I l wgp -r? • •: tp- 2 -é bevonjuk pértoktatásba és gondoskodjunk szervezett módon is a politikai és elméleti színvonalunk emeléséről. A koreai eseményekkel kapcsolatosan az a helyzet, sok esetben, hogy a pártvezetőségl tagok is háttérbe szorulnak éa ham állanak ki harcosan. Az ellenséggel együtt úgy könyvelik el az eseményeket, hogy ez a béketábor veresigét jelenti, de nem néznek mélyebben a kérdések mögé. Nem nézik azt, hogy az amerikai imperialistáknak milyen erőket kellett mozgósítani, hogy ezt az átmeneti"sikert el tudják érni. A szárafüldi haderőik jelentős részét kellett ehhez mozgósítani,Az angol és amerikai léglererjük és hadiflottájuk jelentős részét mozgósították. Lényegében az a helyzet, hogy a kis koreai néppel szemben egy 300.000 főnyi hadsereggel áll sfeemben. Ha ehhez viszonyítjuk az eseményeket, akkor látjuk, hogy milyen hősiesen l&táüJL' a korai nép a hatalmas túlerővel szemben éa 1 akkor látjuk, hogy ez nem jelenti e béke-tábor verségét. Hiba az, Hogy a pártaktivisták nem állanak ki és nem magyarázzák meg a tényeket, a korai nép stratégiai helyzetét. Azt, hogy egy hosszú tengerpartról van szó, amelyet egész vonalában kell védeni, ami igen nagy feladatot jelent. De meg vagyunk győződve, hogy ebben a haroban a végső győzelem a koreai népe lesz. Ha végignézünk a nemzetközi helyzeten, láthatjuk, hogy a béketábort y világviszonylatban a további erősödés jellemzi. Vietnámban a szabadságharcosok a negyedmilliós francia hadsereggel szemben állandó sikereket érnek el, a kinai népköztársaság parancsot adott a Tibatbe való bevonulásra és általában azt látjuk, hogy Ázsiában egyre jobban inog a talej az imperialisták lába alatt. Nézzük meg, hogy az imperialisták hogyan reagálnak az eseményekre? Nem‘győzelem az a részükre, amit ilyen hatalas erők bevetésével kell elérni. Ez nagy feondot okoz nékik éa fel is vetik, hogy ez csak Korea, de mi lesz, ha a Szovjetunió és a többi népi demokráciák ia mozgósítanak ellene. Megnyilvánul a gyengeségük az egésmés közötti egyenetlenkedésükben is. Nekünk tehát az a feladatunk, hogy pártaktivistélakat harcra neveljük és arra, hogy lássák, milyen haroi feladatok hárulnak ránk a nemzetközi eseményekből és milyen feladat hárul seemélyazeririt mdmdenkire a munka területén. Igen fontos, hogy az uj oktatási évadban ráirányítsuk a figyelmüket a legdöntőbb kérdésekre, és megértessük velük a legdöntőbb feladatokat. /"N Az uj oktatási évadban e hangsúly aa oktatás minőségi színvonalának javításán van. Az a feladat, hogy biztosítsuk a káderutánpótlást és megalapozza a felvilágositó munkát, agitáoiós munkánk politikai tartalmát megalapozza. Láthatjuk tehát, hogy igen komoly és nem kis feladatról van szó, ha sikerrel akarjuk bevégezni ®e oktatási évadot. Milyen tapasztalatokat szereztünk az elmúlt oktatási évadban és a mostani beindításnál.Tavaly a fő hiba volt, hogy az oktatás az élettől elszakadt volt egy bizonyos fokig, mereven almoson vitatkoztak sok esetben egy-egy kérdésen, és nem kapcsolták a kérdéseket a napi feladatokhoz. Az uj évadban erre feltétlenül gondolni kell és okvetlen ki kell javitani. Hiba volt, hogy sok feladatot, sok problémát tárgyaltak éa igy szétforgáosolódott az egész. Most ezen is javitani kell. A másik hiányosság volt, hogy igen erősen lemorzsolódtak a szeminárlumokTovábbé nem volt kielégítő az elméleti színvonal, úgyhogy több esetben kénytelen volt a kerület menetközben leállítani szemináriumokat, mert nem volt megfelelő előadó. Általános hiba volt az is, hogy igen sok helyen lebecsülték az elméleti munka jelentőségét, nem tanultak rendszeresen még a vezetőségi tagok sem, arra hivatkozva,hogy a napi munka sokasága nem ad időt a tanuláshoz.Mindezek elég súlyos hibák és nagyrészük van abban, hogy a párttagság elméleti képzettségének színvonalában bizonyos fokú hiányosság van. i 5 i -