Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1952-08-14

t / - 7 -i » Problémánk van a személyzeti osztályvezetővel is. aki Bolsevik Párt előadó ée nem akar elmenni, ax a különböző munkákra való hivatkozik •al. B 4 met h elvt.t A párttagságnak kb. 6o-66$-6t irányoztuk elő az oktatásra óm már beszéltünk is velük. A Disz kiválogatásnál azonban nálunk is hibák vannak, ami annak tudható be, hogy a klerikális reak­­eló vidéken nagyon dolgozik. Azzal jöttek, hogy majd megkérdezik az anyjuktól, és azt a választ tózták, hogy nem járhatnak. Bzt alaposan a helyszínen meg fogjuk vizsgálni. A propagandisták a mi üzemünkben megvannak és rendszeresen járnak az iskolára. Társán y iné elvt.* An elvtársak alátámanztották mindazokat amit mi is megláttunk, kiegészítve azzal, hogy a gazdasági funkcioná­riusok nem akarják engedni iskolára az előadókat. Javaslom, hogy sok­kal keményebben foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, mert ezt több hely­ről tapasztaltuk. Bár már van javulás, an elvtársak kitartanak amel­lett, hogy a Fárt politikája an igazgatóra in kötelező, t ^ Az iskolán van olyan megnyilvánulás, hogyha kérdezik a hallgatókat, hogy miért jöttek ide, azt felelik, hogy mert küldtek. Bem azt mond­ják, hogy azért, mert szükségét érzem a tanulásnak. Ebből adódik,hogy cinikusan válaazolgatnek ős meglógnak a szeminárium után. De azt nem tartom helyesnek, hogy a kapuba álljoh valaki. Azt viszont meg fogjuk beszélni a szemináriumvezetőkkel, hogy gondoskodjanak róla, hogy a hallgatók bemenjenek a terembe. A ni elvtársaink is tapasztalták, hogy van lemaradás a Disz kiváloga­tásban, do azt hiszem, ha olyan formában foglakoznának ezzel, hogy a Disz kör után lehet közös filmelőadást, tánoot tartani, ezzel színe­se bbó tudnánk tenni azoknak a fiataloknak a számára a tanulást, akik még nem értik a jelentőségét. A Disz iskolával kapcsolatban az a tapasztalatunk, hogy nem ellenőr­zik, mi az oka a hiányzásoknak. Xost segítünk azzal, hogy adunk egy láxpáxxzapi jópár előadót, akik segíteni fognak ós azt is megbeszél­tük, hogy egy-egy előadást a PB. tagjai fognak megtartani. Persze a mozgósítást nem tudjuk helyettük elvegezni. Bianka elvt.t Javaslom, hogy Varsányi elvtáranó információját fogadja el a FB. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy meny­­zjiaé&ileg kedvezően halad a kiválogatás, de nem szabad hogy ez fél­revezessen bennünket a tavalyi tapasztalatok alapján, mert tavaly ie a 45% helyett 36-38% vett részt, a kiválogatás legnagyobb gyengé­je, bovy alapjábanvéve a tagság nincs aktivizálva. Az alapazervi tit­károk nem foglalkoznak azzal, hogy kit milyen pártmunkával lehet meg­bízni ás ez a pártcsoportok vezetőivel sincs átbeszélve. Ezek a bü­rokratikus intézkedések, amelyek a Fehérneműben is tapasztalhatók, a­­kadályozzák az oktatás sikerét, mert nem győzik meg a hallgatók t a tanulás fontosságáról. A hibák másik forrása, hogy a ad szervezési osztályunk ebben a kérdésben jóformán semmit eem ősinél. Pl. a KŐb. Textilből sincs képünk, hogy hány dolgozótbizt&k meg pártmunkával. Ezért az oktatás ágitáci ját kell erősíteni. Javaslom, hogy a kiválo­gatott hallgatókat a Párt alapsztrvek hivják össze ás a Politikai Bi­zottság határozatát beszéljék meg v&ik. Ennek & beszélgetésnek a tar­talma az legyen, hogy rnsgyarázzákmeg a tanulás jelentőségét és nyújt­sanak segítséget az oktatás beindulásáig is, szépirodalom tanulmányo­zásához. Beszélgessenek el a hallgatókkal as aktuális kérdésekről és nyújtsanak segitséget a jegyzetkészitáshez, a foglalkozások módszeré­hez. Külön hivják össze azokat, akiket munkával bíznak meg, a bizalm jaikkal együtt ós ebben & szervezés és agit.-prop. osztály inetrukto ral adjanak segítséget ós közösen ellenőrizzék le a végrehajtást. Bízzuk meg Varsányiné elvtársnőt, ellenőriztesse le, hogy az elSirén rt >

Next

/
Oldalképek
Tartalom