Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1950-09-04
- 2 -í Kób«épület ás vass napközét. X' politikai előkészitöffi mér hetek óta folyamatosan történt, mert nem tudták, hogy melyik lépcsőben lesznek. Hétfőn reggel röpgyülósen ismertették a normarendezés jelentőségét. Hétfőn reggel a vállalatvezető elvtárs fél kilenckor k jött b*x az üzembe, állítólag azért, mert Tatán lakik, egyébként megjegyezte, hogy náluk úgy sincs baj , minden rendben van. A munkalapok kiosztása rendben ment, A munkavorseny 03 az ujitómozgalom teljesen el van hanyagolva az üzemben. Az üzemvezetőség megígérte, hogy ezután fokozottabban fog foglalkozni a munkavorseny kérdésével és az újításokkal is. A bérelszámolás ék zavartalanul folynak. A dolgozók jól fogadták a normarendozést, igyekeznek a dolgozók túlteljesíteni a normájukat, az uktivák élen Járnak a norma tultellesí^ tósébon. Fémtömegc ikkraüvek. X normarendozés jelentőségét értekezleten és egyéni agitáción keresztül tu-i datositották a dolgozók között. A pértvezetőség éa szakszervezeti vezetőség | fizikai dolgozói már az első napokban élen jártak a normák tulteljesitésétoen. A hiba ott volt, hqgy a normások egyes kiugró százalékokat revízió alá vettek azzal as indokolással, hogy rosszul kalkuláltak, de a helyi pártszervezet ezt l jnegukadályozta. A kimagasló eredményeket fali táblákon és üzemi hir&dóufc k©esztül népszerűsítették. A vállalatvezető a normarendezés alatt fokozottabb ellenőrzést gyakorolt az üzemben. A dolgozók elég jó eredményeket érnek el. öntöde: Ohronké József 131#, szerszámmühelyí Badjcs Sbuca József 115#, Hadarna Ferenc loo#, gépműhely: Pólyák Ignáené lo6#, Lakner Béláné 95#, gsrz** csiszolómüh, Fotlik András 15o#, Juhász Sándor 97^# nyomofatili, Kiss István 116#. Lampart MüvekT A" normarendezes röpgytilésen lett Ismertetve, A rőpgyülés után az új normákjdt és besorolásúik ki lettek függesztve. A próba elszámol ás ok időre készen voltak. Türósi százalékot nem használtak fel. Az egész üzemben a műszaki munkában lazaságok vannak. A vegyipari műhelyben az~első két napban tíinn dolgozó volt, aki 5o% alatt teljesítetté Sz hót közepe, hót vége felé megjavult, A norrtiásók kis király módjára dolgoznak, hol levesznek a normákból, hol hozzáadnak, a pártvezetőseg és a vállalatvezetés ég csak akkor szerez tudomást róla, amikor már megtörtént. Az öntődében az anyagellátás területén vannak hiányosságok, az olvasztók 4o*5o percet várnak az anyagra, ami által kiesnek a termo'-'Y.ésből, Műhely átlagok az uj normákkal: vegyipari gép: loo#, edénysa jtoiló: *00#, form.öntődo: 94#, bádogost 98#, egyéni eredmények: Szuker József hé Í53# Guzsik Károly 14o.0#, Borbély József 131#., Kiss Teréz 117#, Biláz János 97?,. Mélyfúró N»y« Az üzemben hétfőn reggel ki lett függesztve a dolgóvók uj besorolása, türósi százalékot nem használtak fel, ill. teljes egészében tartalékolták. Az üzem anyagellátása biztosítva van. Az uj normák azonban nem lettek kifüggesztve, a normairoda azért nem függesztette ki azx uj normákat, mert a Minisztérium kiküldöttével abban egyeztek meg, hogy tekintettel a normák magas számára, nem függesztik azokat ki. A népnevelő munka nem elég jó az üzemben. A munk%verseny teljes egészében el van hapyagolva0 Az üzemben a hangulat várakozó. A hét végére sikerült elérni azt, hogv két dolgozó kihívta versenyre az egész üzem dolgozóit az uj normák túlteljesítésére. Á müsz&kl rajzok készítését felületesen végzik az üzembon, arai a dolgozóknak plusz munkát jelent. Lakatos müh, átlaga loo#, eszterg.mü. lóg,6#, kovács raé 97,5#,' fúró sok részleg átlaga loo.frí, gyalus marós részleg átlag 97#, Av kiugró teljesítményeket mozgó táblán és hangszórón keresztül népszerűsítik. / » / « fel / ' >