Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1950-08-05

/ - -í ’ * i- 4 -Csak később, amikor már a megmunkáló-üzem üzembe lett helyezve, ésafizikai dolgozók ezt kifogás tárgyá­vá tették, tett irtézkedést Pohl főmérnök a meglévő porelszivoberendezés üzembehelyezésére. Nem gondos­kodott azonban az utasításé végrehajtásának ellenőr­ződéről. A bizottság vizsgálata alkalmából a por­­elszivóberendezés nem működött. Itt rá kell mutatni Frank László vállalatvezető elvtárs egészen furcsa elgondolására is, aki a vizsgálat során kijelentette a bizottság előtt " nem találja azt káros hatásúnak, l a köszörü-üzem porát a fizikai dolgozók egészéégére". Ezzel szeriben Pohl főmérnök kijelentette, hogy ellen­kező véleményen van, mert a köszürülés következtében leváló por az ott dolgozók egészségét erősen ve­­ázélyezteti. A bizottság vizsgálata során megdöbbenéssel tapasz­­talta, hogy a Gumiipari N.V. régi telepéhez újonnan k 9^ hozzácsatolt nagyterjedelmű telken több millió forint \ értékű gumianyag tárol, kitéve kártékony elemek be­hatásának, valamint az esetleges tolvajoknak is. Ez a nagy terület ugyanis csak cölöpökre erősített közönséges lágyhuzallal van körülvéve, így azonban, hogy azon bárki minden megerőltetés nélkül bárhol ke­resztül hatolhat. Különösen figyelembe kell venni azt, hogy az esetleges szabotázs-cselekmények /: pl. fel­­gy.ujtás :/ következtében az egész árukészlet meg­semmisülhet. Az ott elhelyezett éjjeli őrök ugyanis ilyen kerítés mellett nem nyújthatnak kellő védelmet. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy tüzrendészeti szem­pontból semmilyen intézkedés nyomát nem találtuk, mert mindössze a volt kertészetből ottmaradt 3 db cca 1/2 köbméter űrtartalmai betonkádban tárolnak vizet, amely fölé egy u.n. légó-vödör van erősítve. Viszont 9' a betonkád tűz esetén meg sem közelíthető. F.hó 3.-án a Műszaki Gumigyár R.V. telepén a normák állásét figyeltük meg. Megállapítottuk és Pál, a norma­­iroda vezetője bevallása szerint is a munkáknak csu­pán 4o-5o %-a van lenormalizálva. Vállalatvezető elv­társ kijelentésével ellentétben, amely szerint a norma­­rendezés a Műszaki Gumigyár N.V.-nél nem szükséges, a bizottság határozott álláspontja az, hogy a norma­rendezést végre kell hajtani annál is inkább, mert na normák egyrésze a Magyar Ruggyantaárugyár N.V.-tői lett éthozva, erről pedig köztudomású, hegy ott a nor­mák egészen lazák. 1 A jelenleg érvényben lévő normák csak augusztus 15.-ig használhatók. Egyébként a normairoda vezetője Pál elv­társ idecsatolt jelentéseiben is többizben kért se­gítséget már korábban, hogy a normákat rendezzék. Pál elvtársi Írásbeli kérelmére Frank vállalatvezető elvtárs csak 5 hét múlva adott egy embert. • / . 6 - “"F" I

Next

/
Oldalképek
Tartalom