Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1950-05-27

7 > tr %.- 3. oldal -4 «*••' ti A felvonulásnál az volt a hiba, hogy az üzemek ragaszkodtak az asszo­nyokhoz, mert szines ruhákban voltak, ami igen élénkítette a menetet. Az asszonyokat nagyon hthéz megmozgatni, mert sok párttag is van köz­tük olyan, aki megígéri a segítségét és amikor itt lenne az ideje egy­szerűen nem jön el. Pl. Salamonnét kérte fel dolgozni és nem jelentkezett. Az agitációs anyagra vonatkozóan annyit, hogy az adminisztrációs fiók­jában voltak régi anyagok és ezekről ő nem is tudott. A többi uj anyag volt füzetek és azokat a Maurerné nem osztotta szett Egyébként az a hely­zet, hogy a nyomtatványok terjesztéséhez az ügyvezetők egyik fele bejön a másik nem. Általános jelenség, mint pl. a filmpropegandistéknál, hogy 1 hétig segítenek, aztán abba hagyják. Most ezeket az asszonyokat besron­­ták villámtanfolyamra, hogy képezzek magukat. Valóban nagyon sok volt a hiányosság, de igen szét volt esve az MNDSz és Maurern're rábízta az üzemeket, ő pedig a körzetekre vette az irányt. 2 hét után azonban rá jött arra, hogy a Maurerné által beadott adatok nem felelnek meg a valóságnak. Pl. a fehérneműről jelentette hogy tag­gyűlés van és utólag derült ki, hogy az nem felel meg a valóságnak. Va­lóban nagy nehézségek vannak az MNDSz-ben a fegyelem ferén és gr'r pró­bált szigorú lenni, de Maurerné kijelentette, hogy igy nem fognak meg­maradni az aktívák. Most már belátja, hibát követett el, amikor engedett a szigorúságából. Ennek a következménye volt az is, hogy a Maurernéval többször össze szólalkoztak ás ez által csökkent a reapektje is. f*s Hiba volt, hogy nem csináltak ütemtervet, mert csináltak ugyan munkater­vet, de heti ütemtervet nem készítettek hozzá, pedig ez valóban előse­gítette volna munkájukat. Neszvedáné elvtársnő említette, hogy a Magyar Textilben gyenge ez MNDSZ munkája. Ezzel az üzemmel nem is foglalkoztak, mert eza KözpontfcxXxxxiáx xág irányítása alatt van. Az oktatás kérdésével úgy áll, hogy Nagybudapesti utasításra kérte ma­gát egyéni tanulónak, azonban igen rosszul áll ezen a téren, mert a ta­nuló d'lelőttöket nem tudta betartani, de igyekezni fog, hogy a jövőben minden körülmények között tovább tudja magát képezni. Mikor a kerülethez jött Ludvig elvtáranő nem számolt el 800.-Frt ára téglajeggyel, annak ellenére, hogy az üzemek mind elszámoltak. Volt kb. 500.-Frt oktatási anyag adóságunk az Oti is megbírságolta őket 1170.-Frt értékben a takarítónők be nem jelentése miatt és ezek voltak azok az a» nyagi nehézségek amiket le kellett küzdeni. Az üzemekben mindenütt gaz­dasági felelősök kezelik a bélyegeket. ^ Kedden káderértekezlet lesz, ahol átkédereznek minden aktivét és Vág­völgyinével kapcsolatban ekkor fog történni intézkedés, mert ők is lát­ják, hogy nem megfelelő orra a funkcióra. látják, hogy az iskola munkában is hiba volt és úgy határoztak, hogy meg­beszélésre hívják össze az iskolaösszekötőket és a szülői munkaközössé** elnökeit. ügy érzi, hogy tervszerütlenül csinálta a munkáját, elaprózta magát. Eh­hez hozzájárult, hogy nem volt meg az összhang a resszortfelelősök között nem tnfrgyalték meg közösen a problémákat. Bizonyos mértékig Maurern^ u­­szályába került és sok esetben éppen a veszekedés elkerülése végett en­gedett és most már látja, hogy ez hiba volt. Kéri a Pír tbizottség több­szöri ellenőrzését, mert ez segítséget fog nyújtani a munkában. Salamonná : Javasolja, hogy minden vezetőségi tag foglalkozzon öt-hat nagyüzemi vezetőségi taggal és magyarázza meg neki, á munkájuk jelentősségét, azután a feladataikat. Elsősorban a gyengébb üzemekből hiv$.j be a vezetőségi tagokat. i Farkas: Javasolja, hogy junius 15.ig az MNDSz vezetőséget teljesen j hozzák rendbe, pótolják a hiányzó resszortfelelősokety ezért felelős k legyen Nodebilek elvtársnő. Gólya: Tűzzék napirendre legelőször a döntő üzemek felülvizsgálását és építsék ki a teerveze teke t. Erről csinálkanak előre ütemtervet és küld jék be Kontháné elvtársnőnek junius 4.énig. 9 _J I

Next

/
Oldalképek
Tartalom