Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1950-05-13

A Pártbizottság valószínű ismeri, hogy milyen az összetétele a vasútnak. Felülrők sok esetben még most is olyan demorizáló intézkedéseket kapnak, hogy képtelenek jó munkát végezni. Általános véleményként nyilvánult meg, hogy az Északi Főműhely részéről még ilyen jó felvonulás nem volt. Nem lehetett összehozni idáig 15oo-16oo embert úgy, hogy azok végig is menjenek a Hősök teréig, mindig egyharma­­dára csökkent a létszám. Most pedig egészen egyharmaddal sem csökkent, úgyhogy határozott javulás van ezen a téren. Javulás mutatkozott a választások után a pártnapok látogatottságában is. Eddig 15o-16o főnél nem lehetett többet összehozni és most annak ellené­re, hogy az eredetileg kiküldött elvtár3 nem jelent meg, és az utóbb ki­küldött későbben jelent meg a kitűzött időpontnál, 55o-6oo fő résztvevő­je volt a pártnapnak. Természetesen, ha a jövőben ki lesznek annak téve, hogy az előadó nem jön ki, akkor a harmadik esetben már valószínűleg nem fognak ismét összejönni. / I A népnevelők papírformája valóban fennállott idáig, de ez az átszervezés­sel meg fog szűnni. Idáig kampányszerűen mozgatták a tömegeket. De meg­mutatkozott a kampánymunka a termelésben is, azért nem tudtak jobb ered­­menyeket elérni. 0 maga is járatlan volt a vezetésben. Az iskoláról ki­­t kerülve egyenesen a választások középppontjába került és most kezd meg­ismerkedni a teendőkkel. Fenáll az az eset, hogy a verseny EaHkxpapixBHxxaaxmEgyxiiiaiirKyxiiHgy nincs lefektetve Írásban. Maga is azt látja helyesnek, ha valaki leirja azt,^ bármilyen rövid formában is, hogy ő versenyben van. Ez a versenyki­hívás folyamatban van. Hétfőn beszélte meg az alapszervi titkárokkal,hogy ezt magának a tagságnak kell kezdeményeznie. És ezen keresztül egy-két kiugró eredménynek magával ragadni a többi dolgozókat. Minden remény meg­van rá, hogy a dolgozok ezt magukévá is teszik. Felvetődött, hogy a hallgatóság unja a szemináriumot. Természetesen, ha az előadó nem jön ki és olyanokat kell beállítani, akik nincsenek felké­szülve, akkor ez azt eredményezi, hogy a hallgatóság megunja a felesle­ges időtöltést. Nagy általánosságban, amig ő tudta vezetni a szemináriu­mot, az volt a tapasztalata, hogyha nem is voltak szorgalmas tanulók, de igyekeztek felvenni a kapott anyagot. r Bónéné elvtársnő nem vele tárgyalt és igy nincs tudomása az általa enli­­tettekről. Köszöni Farkas elvtárs helyes útmutatásait a jövő szemináriumok beindí­tását illetően. Ha a jövőben is támogatást fognak kapni, tudja, hogy he­lyesen fogják tudni levezetni. Előttük is az volt a cél, hogy nem a meny- ; nyiségre fektetik a fősulyt, hanem olyanokat vesznek fel a tanulásba, aki jól birja majd az anyagot, aki pedig még nem elég képzett, azt beosszák más, alacsonyabb fokú oktatási formára, hogy ott átvéve az anyagot, a következő évadban magasabb oktatási formára járhasson. Az üzemben M. fog­nak állítani egy elméleti tanácsot, amely a Pártbizottságból és az okta­tás legjobbjaiból fog állni és lefogják káderezni az elvtársakat, hogy birni fogják-e azt az oktatási formát, amelyre jelentkeztek. Számszerű Ígéretet nem tud adni, de kommunistához méltóan minden el fog­nak követni a jobb eredmények érdekében és a tapasztalatokat levonják, hogy a jövőben még jobb munkát tudjanak végezni. Vannak az üzem területén olyan használható anyagok, amik nemzetgazdasá­gi szempontból még ezreket jelentenek és a szemetbe hordják őket. lincs műszaki, aki ezért felelősséget vállalna. Azon a területen, ahol ezt ta­lálta, megmondja a műszaki vezetőnek, hogy amennyiben másfél héten belül nem lát változást ezen a téren, akkor a legerősebb eszközökhöz fog folya­modni, el fogja távolittatni az üzemből. Kéri a Pártbizottságot, mint már a Politikai Osztályt is, hogy adjanak segítséget ezen a téren. h / t : - 3 - | 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom