Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.105.a/3)

1950-02-11

mm A. mm \\ Döntő kérdés az ellenőrzés, hogy időnként ki tudjuk értékelni a mun­kát, Döntő az is, hogy az ^alapszervi vezetőségek megértsék a bizalmi­ak munkájának nagy jelentőségét. Jó pártbizalminál minden esoporttag­­nak szabad Nép előfizetőnek 'H lenni, Na a pártbizalmiak jól vég­zik a munkájukat, revelik a tagságot, a pártvezetőség munkája sokkal könnyebb lesz. Döntő módon a pártbizalmiakon múlik, hogy hányán vesz­nek r'szx az egyéni versenyben. Jó pártbizalminál minden tagja egyé­ni versenyben van. Példa erre a Tamart pártbizalmija. Az átszervezés nem fog a népnevelők rovására menni, mert a párt meg­nyitotta. kapuit és akiket most tagnak javasolnak,, feltétlenül be kell állitani, úgyhogy még arra is megvan a lehetőség, hogy a rosszakat leváltsák. 1 Döntő hiba volt, hogy a bizalmiak nem kaptak kellő támogatást és itt megint a kampányszerüség jelentkezik. Annakidején, amikor ezt a kér­dést a pártbizottság tárgyalta, a tervkölcsön előtt voltunk, kampány­munkát kellett végeznünk és ezt a fontos munkát elhanyagoltuk. Minthogy ezt a munkát egyszerre megoldani minden üzemben úgysem le­het, a döntő üzemeknél kell súlypontként kezelni ezt a kérdést és a már jól dolgozó hálózat tapasztalatait átvihetjiik a tübbi üzembe' is. Maurerné »Az ellenőrzés hogyan történik. K r a u s z : A pártbizalmiak munkáját elsősorban az alapezervl veze­tőség ellenőrzi, azután ellenőrzi a kerület, hogy az alapszervi veze­tőségek elvégzték-e ezt a feladatukat. De ellenőriz közvetlenül is a pártbizottság. 2./ A januári termelés éa a Központi Vezetőség határozatának végre­hajtása.' i Kontháné lA Központi Vezetőség határozata, amelyet kéttf hét-1 tel ezelőtt tárgyaltunk meg a pártbizottsági ülésen és beindítottuk a végrehajtás munkáját, hosszú időre megszabja teendőinket. A mi kö­­telességünk, hogy a határozatot a pártszervezetekkel megismerteiWUk. A mi ágit.-prop. osztályunk osztélyértekeeleten megtárgyalta a Köz­­ponti Vezetőség határozatát, és megszabta a pártbizottság határoza­taként rájukháruló agitációs feladatokat. Egyik feladata az volt, hogy a határozatot az agitátorokon keresztül meg kell ismertetni a dolgozókkal. Ezt sikerült elérnünk. Mert a dolgozók többsége ma már tud a Központi Vezetcség határozatáról, tudja azt, hogy pártunk Köz­ponti Vezetősége fontos határosatokat hozott az elért eredmények megszilárdítására és további .fokozására. A Központi Vezetőség határozata iránt a dolgozók érdeklődnek, sike­rült felkelteni agitáciőnkban a határozat végrehajtása iránti érdek­lődést is, sikerült mozgósítani a dolgozókat a. gyakorlati végrehaj­tásra. Jó ha*, áut ért el az, hogy népne velőin*, példamutatóan elől jár­nak a termelésben is, igy a Siemens 3 jó aztahanovistája, Papp työrgy, Marton Sándor és Német elvtársiak népnevelők is. Alapszerveink munká­juk központi kérdésének tekintik a termeléssel való foglalkozást és ezen a téren egészségen fejlődés tapasztalható. Központi Vezetőségünk határozata óta a Ganz kapcsolóban az egyéni versenyzők száma 46o-ról 548-ra emelkedett, a Hubert és öiegmundnál 23-ről 44a-rak A Központi Vezetőség határozatát állandóan napirenden kell tartani, kitartóan, rendszeresen foglalkozni vele. Agitációnkat a továbbiak­ban úgy ksll Irán itaní, hogy ez egész párttagság, de a pártonkivü­­liek ío, tehát az' egész magyar munkásosztály megismerje a határoza­tot és közös erővel dolgozzanak a végrehajtásán. A Sz.U.-bán a Bol­­£~~ aevik Párt határozatait a párttagok és pártonkivüliek ia magukévá V teszik és az egész nép közös erőfeszítéssel küzd a határozat végre­/-V >

Next

/
Oldalképek
Tartalom