Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1948 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1948-05-13
m rázzák.(Mi ^sui^M^kés utón jutunk el a szocializmushoz, mert az a gyilkos harf, anwíUr megelőzte, nem a szocilaizmus megteremtéséért folyt és katonáid nmVa^l&é^folyattak vérüket. Be kell vinni és tudatosítani kell a tömJgaiwjeTf azt, hogy a Szovjet-Unió vörös hadserege hozta meg azt az áldozatot, melyen keresztül mi békés utón juthatunk el a szocializmushoz. Ha nem hozta volna meg ezt az áldozatot, ma a demokráciák nem állnának fenn és nem juthatnánk el viszonylagosan békés utón célunkhoz. Ha nem lett volna a vörös hadsereg, akkor nekünk kellett volna véres forradalommal elérni ezt . ami azonban - tekintettel arra, hqgy a fasizmus elhatalmasodott felettünk - belátható időn belül nem történhetett volna meg. Nem szabad tűrni azt, hogy a népet, mely számunkra ezt a lehetőséget megteremtette, mocskolják.'Azt a lehetőséget, hogy eljuthatunk a szocializmushoz, nem a lengyel, nem a jgoszláv, nem a bolgár nem a cseh és nem a magyar nép teremtette meg, hanem az orosz nép győztes 17-es forradalma és a vörös hadsereg 1945-ös diadalmas előretörése. JEz tette lehetővé ^számunkra, hogy a felszabadulás utáni időkben felhasználhattuk a lehetőségeket és biztosíthattuk a szocializmus felé vezető utat. Es ezt a Sz.U. után elsősorban a^M.K.P.-nak és a Sz.D.P. baloldalának forradalmi lendülete tette lehetővé. Hogy ez mennyire igy van, bizonyítja a finn példa. Finn elvtársaink nem használták kí a Sz.U.által nyujtptt adottságokat és ma már ott tartanak, hogy újra a Sz.U.-nah kell segitőkezet nyújtani feléjük, a barátsági szerződést felajánlásával. k Láthatják tehát az elvtársak, hogy a F.K.P. és a szociáldemokrata párt balszárnyának szerepe nem kicsi, De hogy jól tudta végezni munkáját, és meg tudta tartanai a hatalmat, elsősorban annak tudható be, hogy a Szovjet-Unió szomszédai vagyunk, ha nem igy lenne, már régen légyürtek volna bennünket. A Szovjet-unióval nem mernek szembeszállani, mert egy háború óriási kockázatot jelent számukra. Példa erre az első világháború amely megszakította az imperialista láncot, a második létrehozta a demokráciákat és a harmadik esetleg egészen kivenné kezükből a jelenleg még meglévő hatalmat. Ezt tudatosítani kell a tömegek között. Ez a békés ut azonban^eienti azt, hogy most már minden akadály nélkül haladhatunk tovább. Ez fí. nézet nyomasztólag hat és leszereli az éberséget, az opportunizmusba vezet. Nagyon kell vigyIzuunJwüWftcjgy az hirdessük, hogya csatát megnyertük azzajL^h'ogy' ftz. üzemolietifiMftWsitottuk. A kaoitalisták nem adjálc ki kezükből olyan könnyén a hatalmat. Tudják, hogy élet-halál harcról van szó-és foggal, körömmel védik életüket. A harc különböző módon fog jelentkezni és nekünk' érre fel kell készülnünk. A belső reakció mellett fczámoáhpnikikélr-á 'külföldi reakcióval is,4amely teljes erejével támogatni feógja a hazaiakat. Erre elő kell készíteni a part ^ minden szervezetét. Fe 1 lesztenünkrkpH az államhatalom kérdését és védelmi szervezeteinket. Nekünk a hálré bt;’győzelmes ért kell megvívnunk. Ezért hadseregünket erősíteni loell. Pártunkon belül is, de rajta kívül még sokkal több a pacifista és ezt vissza kell titasitaunk, Úgy képzelik el még vezető funkcióban lévő elvté'r-saink is.* hogy a hadsereget nem kiépíteni, hanem leépíteni kell. Ez egy vekBS^elmes álláspont, amelynek „gátat kell vetni, mert a békét csak akkor tudjuk megvédeni, ha minél erősebb hadseregünk van. A békéért harcolni kell, mert cs^Jk akkor hátrálnak meg ellenségeink, ha azt látják, hogy erőnk nőttön no. Igv kell értelmezni a pacifizmust és igy kell kivinmi a köztudatba. Az 1949-es május l-i felvonuláson már résztvesz az átszervezett, korszerű fegyverekkel felszerelt demokratikus hadsereg. Hogy jól át lesznek képezve a demokratikus szellemnek megfelelően arra biztositék, hogy 18 vezérkari tisztje közül 16 M.K.P és a az al.tiázti kar 8o %-a, jó baloldali elvtársakból áll. Elükön marxista-lcnininsta tanári kar all. Bele kell vinni a nép tudatába, hogy ez a haza, most már a miénk és ezt védenünk kell. Eddig nem volt hazánk, mert nem volt beleszólásunk semmibe, de most már a miénk és ennek kell lennie a legerősebb védelmi bástyának. # A második nagy kérdés a reakció. Az egyház palástyja mögé bújva támadja a reakció a demokráciát. AZ utolsó hetekben kirobbant a harc. De#számunkra kedvező időpontban robbant ki. Azért kedvező időben, mert népi demokráciánk hasonlíthatatlanul erősebb, mint egy esztendővel ezelőtt volt, de azért is, mert ma már az egyház egysége is megbomlott. Idáig az öszszes egyházak támadásra készen álltak a demokráciával szemben. h ___ I /