Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.105.a/2)

1952-01-14

m sl 1 , /’* y^k A X.ker.Pártbizottság pártszervezetének m u n k a t e 1952.febr. 1.-től 1952.máro. 31.-is. . •• Feladatainkat pártunk II.Kongresjzusa határozatai, a Párt és kormány határozatok szemelőtt tartásával végezzük. Feladatünknek tekintjük, hogy a kerületi pártbizottság munkáját és az osztályok munkáját 86- " -- gitsük, ugyancsak azt, hogy a házon belül az elvtársak rendszeres, szervezett oktatásban réaztvegyenek és pártéletet éljenek. Feladatunknak tekintjük a pártházon belül a kollektív szellem kia- . lakitását és a sportélet fellendítését. Ugyanaoaak a sajtó rendsze­res olvasását és a fegyelem megszilárdítását. Ezért márc, 31.-ig e következő feladatok elvégzését tűzzük magunk elés Előtérbe helyezzük házon belül az elméleti színvonal emelését. r*' "i1 1 ' 1./ Az oktatás megjavítása érdekében a konferenciák éa politikai is­kolák hallgatóinak elméleti felkészülését a konferenciavezető elv­­társakkal átbeszéljük ée azok az elvtérsak, akik nem készültek, egyéni beszélgetés- alapján meg lesznek győzve magatartásuk hely­telenségéről, áe ilyenformán biztosítjuk azt, hogy a legközeleb­bi konferenciára felkészülve menjen el. Ugyancsak, egyénileg foglalkozunk azokkal az elvtársakkal, akik a leggyengébbek és aegitünk a nehézségeit leküzdeni. Felelősi szabóné elvt. h.i.: Máro.31. 2./ Hogy az elvtáraak állandó, rendszeres tanulófélnapja biztosítva legyen, a gyakorlatban ia, ezért szúrópróbát csinálunk, le-ellen­­őrizzük, hogy az elvtársak valóban tanulnak-e. Felelőst Simó elvt. H.i.: febr,15. 3./ Házon belül azok az olvtársak, akik oktatásban nem vesznek részt, vagy a házon kivül politikai iskolán vesznek részt, ezeknek ré­szére „egy középfokú politikai iskolát indítunk. Felelőst üimó elvt. H.i.t raáro.l, 3./ A Politikai Bizottság határozata értelmében uj orosz tanfolyamot inditunk, 25 fővel, gondoskodunk arról, hogy lemorzsolódás a tan­folyamról ne történjen. Felelőst Juhász elvt, H.i.t márc.31. 5./ A rendszeres sajtó-olvasás éráekébsn reggelenként az egy óra saj­­tó-olvasást a vezetőség egy-egy tagja ellenőrzi és havonta egy­­•zsr sajtó-klártékeléat szervezünk osztályonként. Ha Párt vagy kormányhatározat megjelenik, akkor 3 napon belül kiértékeljük osztályonként. Ennek érdekében osztályonként sajtő-felelőet állí­tunk be. Felelős: Juhász elvt. H.i.t márc,15. 6./ 5 pértcsoportot szervezünk, amelyek az osztály legfontosabb fel­adataihoz való segítést rendszeresen megbeszélik a csoport tagja­ival és az osztályba* munkájához kapcsolódó broesurákat tanulmá­nyozzák. Felelőst Juhász elvt. H.i.: márc.l. / A ■ ! , n I .murt.!'. - . 1. —-— ---------------•— -----------­­———— ^ -'mm Hf—~H|_________lm ~ ti'tti——; .. / > te

Next

/
Oldalképek
Tartalom